Akár jövő hét közepéig is elhúzódhat a hőhullám Európában

Kedden elérte a csúcsot, de akár jövő hét közepéig is elhúzódhat a hőhullám Európában, ami miatt halálesetekkel is számolni kell – közölte Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) főtitkára.

A szervezet keddi sajtótájékoztatóján a főtitkár figyelmeztetett arra, hogy a jövőben sokkal gyakrabban jelentkezhet efféle szélsőséges időjárási hullám a klímaváltozás miatt. Hangsúlyozta, hogy az idősek és a krónikus egészségügyi problémákkal küzdők különösen ki vannak téve a hőség okozta veszélyeknek. Emellett kiemelte, hogy az egészségügyi ellátásban megnövekedhet az ápolásra szorulók száma, ami kihívás elé állíthatja az intézményeket.

hőhullám, hőség, klímaváltozás
Akár jövő hét közepéig is elhúzódhat a hőhullám Európában. Fotó: Getty Images

„Egyértelmű, merre haladunk: az ehhez hasonló hőhullámok normálissá fognak válni, és sokkal szélsőségesebb intenzitásúak lehetnek” – fogalmazott a főtitkár, aki a sajtótájékoztatón rövid ujjú pólót és nyakkendőt viselt; mint elmondta, ezzel szerette volna felhívni a figyelmet a felmelegedésre.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden a hőhullámok következtében aggasztóan romló levegőminőségre hívta fel a figyelmet, amely kiváltképp a nagyvárosokban jelenthet gondot, és káros hatással lehet az egészségre.

Az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálatának (CAMS) keddi jelentése az erdőtüzek mellett szintén a növekvő légszennyezést emeli ki a hőhullámok egyik következményeként. A CAMS elmérése szerint a levegő szennyezettsége jelenleg Délkelet-Angliában, Észak-Franciaországban és a Benelux-államokban a legsúlyosabb Európán belül. A kontinens több részén ugyanakkor pusztító erdőtüzek tombolnak, ami füstmérgezéssel is fenyeget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

Derült időre számíthatunk, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. A szél többnyire mérsékelt marad. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani, a nagy hőingás azonban sokak szervezetét megterheli.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra