WHO: szükségtelenül halnak emberek a pandémiában

"Ha másként használtuk volna fel a napjainkig beadott több mint 6 milliárd vakcinadózist, egészen más helyzetben lehetnénk" - mutatott rá egy keddi sajtóeseményen Maria Van Kerkhove epidemiológus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványügyi szakértője. Nyilatkozatában a globális vakcinaelosztási egyenlőtlenségeket jelölte meg a legfőbb akadályként ahhoz, hogy több embert lehessen immunizálni az új koronavírussal szemben.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hivatalos ajánlást adott ki a COVID-19 elleni emlékeztető oltások alkalmazására.

A WHO korábban azt a célt fogalmazta meg, hogy szeptember végéig minden országban legalább a lakosság 10 százalékát be kell oltani COVID-19 ellen. Ehhez képest október elején még 56 olyan országban van jelen a fertőzés, ahol az átoltottsági arány elmarad ettől a célértéktől - hangzott el a sajtóeseményen, amelyről a CNBC közölt beszámolót. A WHO nem támogatja az emlékeztető oltások beadását, illetve sürgeti a magasabb jövedelmű országokat, hogy vakcinakészleteiket osszák meg a fejlődő nemzetekkel annak érdekében, hogy az év végére minden országban el lehessen érni legalább a 40 százalékos átoltottságot.

A többi között Afrika számos országában is rendkívül alacsony egyelőre a lakosság COVID-19 elleni átoltottsága
A többi között Afrika számos országában is rendkívül alacsony a lakosság COVID-19 elleni átoltottsága. Fotó: Getty Images

Az oltóanyag-elosztási egyenlőtlenségek különösen hátrányosan érintik az afrikai kontinenst, amelynek 54 országa közül csupán 15 éri el a szeptember 30-i beszámolók szerint a WHO 10 százalékos célkitűzését. Eközben mintegy kéttucatnyi országban a beoltottak aránya 2 százalék alatti a teljes népességen belül, két afrikai országba pedig még egyáltalán nem érkeztek vakcinaszállítmányok.

Van Kerkhove hangsúlyozta, a rendelkezésre álló adatokból egyértelműen látható, hogy a COVID-19 elleni vakcinák biztonságosak, egyben hatékonyan képesek meggátolni, hogy a fertőzés súlyos panaszokat, illetve akár halált okozzon. "Csupán arra van szükség, hogy több ember számára elérhetőek legyenek" - tette hozzá, kiemelve, hogy a helytelen elosztási gyakorlat eredményeként szükségtelenül halnak meg emberek a világon. A járványügyi szakember szavait alátámasztják az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szeptember 10-én közölt kimutatásai is. Ezek szerint az oltatlanok körében 11-szer magasabb a COVID-19 miatt bekövetkező elhalálozás kockázata, 10-szer a kórházi kezelést szükségessé tevő súlyos panaszok kialakulásának veszélye, valamint körülbelül 4,5-szer maga a fertőzés elkapásának rizikója.

Izraelben már a koronavírus-járvány negyedik hulláma is elkezdett levonulni , amiben a szakértők szerint jelentős szerepe lehet a COVID-19 elleni emlékeztető oltásoknak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra