WHO: eddig 75 egészségügyi dolgozó halt meg Ukrajnában

Határozatban ítélte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, amellyel egészségügyi szükséghelyzetet okozott.

A határozatot 88 igen, 12 nem szavazattal és 53 tartózkodással fogadták el – közölte Nakatani Hiroki, az ENSZ egészségügyi szervezete közgyűlésének elnöke. A határozat ugyanakkor nem irányoz elő Oroszország elleni konkrét büntetőintézkedéseket a WHO-n belül. Az Ukrajna által benyújtott dokumentum "a lehető leghatározottabban" ítéli el Oroszország katonai agresszióját, mindenekelőtt az egészségügyi intézmények elleni támadásokat. Az Oroszország által benyújtott, Moszkva által "semlegesebbnek" tekintett határozattervezetet 66 ellenszavazattal és 12 igen szavazattal elutasította a közgyűlés.

ÁPOLÓNŐ MÁJUS 12-ÉN EGY HARKIVI SZÜLÉSZETI KLINIKÁN, AMELYET OROSZ BOMBATÁMADÁS ÉRT
Ápolónő május 12-én egy harkivi szülészeti klinikán, amelyet orosz bombatámadás ért. Fotó: Getty Images

A WHO legfrissebb statisztikái szerint 256 támadást intéztek ukrajnai egészségügyi létesítmények ellen, ezekben hetvenöt egészségügyi dolgozó halt meg. Az adatok alapján felmerül háborús bűncselekmények miatti felelősség lehetősége is. A csütörtökön elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy az agresszió "kivételes helyzetet teremt, amely súlyosan rombolja az ukrán lakosság egészségét, és befolyással van az egészségügyre a térségben és azon túl".

Jevhenyija Filipenko, Ukrajna genfi ENSZ-nagykövete a háború miatt a világot fenyegető élelmiszerválságra hívta fel a figyelmet. Kifejtette, több millió tonna gabona exportja állt le, ami a legszegényebbeket sújtja majd, akiknek semmi közük a konfliktushoz. Jérome Bonnafont francia nagykövet az Európai Unió nevében úgy fogalmazott, hogy a határozat "nem nyúlik túl a WHO mandátumán, továbbra egészségügyi kérdésekre összpontosít, és nem függeszti fel semmi esetre sem a WHO és Oroszország közötti együttműködést".

A határozat felszólítja Oroszországot, hogy azonnal szüntessen be minden támadást a kórházak és más egészségügyi intézmények ellen, védje meg az egészségügyi dolgozókat, és általában tartsa tiszteletben a Genfi Egyezményeket és a nemzetközi humanitárius jogot. Egyelőre azonban nem korlátozza Moszkva WHO-ban játszott szerepét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.