Visszatérhet a pestis

A pestis legveszélyesebb típusát, a tüdőpestist diagnosztizálták két kínai embernél.

Évszázadokkal ezelőtt a fekete halálként is ismert bubópestis a legveszélyesebb járványnak számított, a középkori Európában néhány év alatt közel 50 millió ember életét követelte, és azóta is többször visszatért. Az antibiotikum felfedezését követően a járványok visszaszorultak, a pestist azonban nem sikerült teljesen eltüntetni a Föld színéről. A napokban két kínai embernél diagnosztizálták a betegséget, akiket a pekingi kórházba szállították, a hatóságok pedig megtették a szükséges óvintézkedéseket.

Nem patkány terjesztette a fekete halált A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem a patkány, hanem maga az ember terjesztette a fekete halált Európában a XIV. század közepén. Kattintson a részletekért!

A fejlettebb országokban is felütötte a fejét

A régióban egyre többször üti fel a fejét ez a veszélyes megbetegedés. Néhány hónapja például egy mongol házaspár életét is követelte. A hírek szerint ők egy extrém helyi specialitást, a mormota veséjét fogyasztották el nyersen, nagy valószínűséggel emiatt fertőződtek meg. Öt évvel ezelőtt pedig a kínai Jümen tartományban kellett karantén alá helyezni több mint 150 embert, hogy megakadályozzák a további fertőzéseket.

A pestis a rossz higiéniás körülmények között élőket fenyegeti leginkább. Fotó: iStock
A pestis a rossz higiéniás körülmények között élőket fenyegeti leginkább. Fotó: iStock

Más betegségekhez hasonlóan a pestisnek is több típusa ismert. A bobópestis duzzadt nyirokcsomókat okoz, szeptikus pestis esetén a kórokozó bejut a véráramba, míg a tüdőpestis a nevéhez híven a tüdőket támadja meg. Ez utóbbi a legveszélyesebb, mert nagyon könnyen terjedhet, és kezeletlenül szinte minden esetben halálos kimenetelű - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalásában.

A WHO adatai szerint 2010-2015 között 3248 pestises esetet diagnosztizáltak világszerte és 584 ember bele is halt a fertőzésbe. A három legfertőzöttebb ország a Kongói Demokratikus Köztársaság, Peru és Madagaszkár, de a betegség már a legfejlettebb országban is felütötte a fejét - az Egyesült Államokban néhány tucat megbetegedést minden évben diagnosztizálnak.

A betegség szinte minden esetben rossz higiéniás körülmények között élő embereket fertőz meg, és nem csak patkányok , de kutyák, vagy macskák is terjeszthetik. Az állatokban lévő bolhák hosszú ideig hordozhatják a veszélyes kórokozókat, így egy-egy fertőzéses eset komoly óvintézkedéseket, sok esetben teljes karantént kíván. Hatékony oltás még mindig nem létezik a pestis ellen, időben elkezdett antibiotikumos kezeléssel azonban jól karban tartható, és a betegek nagy részét így meg lehet menteni. Sajnos azonban megjelentek már olyan, antibiotikumokkal szemben ellenálló törzsek, amelyeket a hagyományos kezelésekkel egyre nehezebb lesz visszaszorítani. Emiatt a közeljövőben ismét súlyos járványokat okozhat a megbetegedés.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.