Vigyázz, egy darázsfészekben több 10 ezer rovar is lehet

Az extrém hőség és aszály miatt már hetekkel korábban elkezdődött a darázsszezon – figyelmeztettek a rovarszakértők.

Folyamatosan riasztják a szakembereket a darázsfékszek eltávolítása érdekében, de alig győzik a munkát. Egy-egy fészekben ugyanis akár több 10 ezer darázs is lehet – hangzott el az RTL Fókusz című műsorának egyik riportjában.

Darázsinvázió van

A rovarszakértők szerint darázsinvázió van Magyarországon. A legnagyobb problémát a német darázs és a lódarázs jelenti.

Országosan nagyon sok a darázs. Mindent lepnek, őket is megviseli ez a forróság, szomjasak, keresik a vizet. Beköltöznek födémekbe, szellőzőrendszerekbe, kéményekbe, és ezzel veszélyt okoznak. Ők rágnak, bővítik a helyüket folyamatosan, átrágják a fémeket, és közben ellepik a házakat” – magyarázta Boros Tibor méhrajbefogó, darázsirtó.

Azonban nemcsak darázsból, méhből is rengeteg van. A szakértőt augusztus közepén például egy olyan belvárosi házhoz riasztották, amelynek harmadik emeletére egy nagyjából 150 ezer tagot számláló méhcsalád költözött be. A rendőrök még a környező utcákat is lezárták, mert ha a hatalmas lép leesett volna, akkor rengeteg megzavarodott méh lepte volna el a környéket, veszélyt jelentve ezzel a járókelőkre.

Nagyobbak a fészkek

A riportban az is elhangzott, hogy idén egyébként a fészkek is nagyobbak a megszokottnál. A darazsak ráadásul csoportosan támadnak, ha veszélyben érzik lakóhelyüket. Több csípés már egy egészséges felnőtt embert is megviselhet, a gyerekekre viszont különösen veszélyes.

Jelenleg most már elérik a két focilabdányi nagyságot, van, ahol a hármat, négyet is. Nagyon nagy fészkek vannak idén, és abban van 8-10 ezer darázs is” – ismertette Boros Tibor.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +1 °C

Észak, északnyugat felől felszakad, csökken a felhőzet, és nagyrészt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A nap első felében fokozatosan csökken a csapadék esélye, délutántól főként a Miskolc-Békéscsaba vonal környezetében alakulhatnak ki további záporok, zivatarok. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 10 és 14 fok között alakul, északkeleten lehet ennél hűvösebb az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!
kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!