"Vetkőző" drog: 10 használóból 8 kórházba kerül

Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert visznek be a toxikológiára.

Újfajta dizájner­drogokkal szórták meg a magyar piacot, a Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot akár "vetkőzőnek" is lehetne nevezni, hiszen a legtöbb meztelenül őrjöngő ezt szedte a rosszulléte előtt - írja a Bors .

A drogfüggőségről szóló Betegséglexikonban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az okoktól az előforduláson át a tünetekig és a diagnózisig. A cikket ide kattintva érheti el! Elek István, a Péterfy Sándor utcai kórház toxikológiai osztályának vezetője a lapnak elmondta: kilencven százalékban a dizájnerdrogok fedik le a piacot, a kokain, az amfetamin vagy a marihuána fogyasztása elenyésző. Naponta tizenöt, jobbára dizájnerdrogtól rosszul lett embert visznek be hozzájuk.

Az orvos szerint aggasztó a statisztika az újfajta drogokkal kapcsolatban, tíz használóból ugyanis nyolc a kórházban köt ki. Olyan áru is van a piacon, amely ötszáz forintért beszerezhető, ez már a hajléktalanoknak is elérhető.

Ezeknek a szereknek a legnagyobb veszélye, hogy a díler sincs tisztában vele, mit árul . A fogyasztók is csak azt tudják, hogy valami hasonlótól korábban nem volt bajuk, ezért bátran hozzányúlnak, hiszen olcsó - írja a lap.

Új, veszélyes drog terjed a bulizók között

Ezek a szerek nagyon súlyos hallucinációkat okoznak. Van, aki azt érzi, hogy bogarak mászkálnak rajta vagy parázs égeti a testét, ezért letépi a ruháját. Van, aki üldöztetést él meg és nagyon nehéz megállítani . A szervezet hőszabályozása tönkremegy és a test akár 40 fokra is felforrósodik. A keringési problémák miatt életveszélyes állapot is kialakulhat a használónál - mondta a főorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.