Veszettség: minden tizedik percben meghal valaki

A veszettség ellenőrzési világszövetség adatai szerint évente 55 ezer ember hal meg világszerte veszettség miatt, ami azt jelenti, hogy minden tizedik percben egy életet követel ez az amúgy megelőzhető halálok.

A veszettség amúgy szinte minden esetben halálos, ha a beteg nem jut azonnal megfelelő ellenszérumhoz. A szövetség azt javasolja, bárki, aki olyan helyre utazik, ahol nagy a veszettség kockázata, és a megfelelő vakcinák nem hozzáférhetőek, már az indulás előtt oltassa be magát megelőzés céljából. A veszettséget a fertőzött állatok nyála terjeszti, ezért főleg az afrikai és ázsiai országokban kell elővigyázatosnak lenni, ahol nagyon sok a kóbor kutya .

Emellett azoknak is ajánlatos a megelőző védőoltás, akik akár munkájuk, akár szabadidős tevékenységük révén nagyobb eséllyel kerülhetnek kapcsolatba fertőzött állatokkal. Ilyen tevékenységek például a kocogás, a kerékpározás, a kempingezés vagy a túrázás, a foglalkozások közül pedig különösen veszélyesek a falusi környezetben végzett munkák, továbbá a vadőrök és az állatorvosok munkája. A kockázatos helyekre utazó gyerekeket szintén be kell oltani, mivel ők az átlagosnál is magasabb mértékben veszélyeztetettek.

Tudjon meg többet a veszettségről! További részletet itt olvashat! Amint azt a Sanofi Pasteur nevű cég szóvivője, Jaco Smit kifejtette, a kutyaharapások áldozatai is 30-60 százalékban 15 év alatti gyerekek, mivel ők gyakrabban játszanak az állatokkal, ellenben nem mindig szólnak egy-egy karmolás vagy harapás esetén.

A három dózisból álló megelőző oltásnak köszönhetően azonban nagyban csökken a fertőzés kockázatának esélye, és amennyiben a háziállatok is megkapják a szükséges oltásokat, a kóbor- és vadállatokkal pedig kerüljük a találkozást, a betegség 100 százalékos mértékben elkerülhető. A veszettség leggyakoribb tünetei a fejfájás, a láz, az ingerlékenység, a nyugtalanság és a szorongás, valamint a harapás helyén érzett bizsergő fájdalom.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?