Undorító húsüzemeket leplezett le a Nébih

Élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértés miatt két élelmiszer-előállító üzemet is felfüggesztettek Békés megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Rövid időn belül két nem megfelelően működő húsüzemet leplezett le a Nébih. A márciusi ellenőrzések során több jogsértést is feltártak - közölte oldalán a hivatal.

Kosz, rozsdás eszközök és lejárt hús

Az első helyszínen súlyos higiéniai hiányosságokkal szembesültek az ellenőrök. A pácolt sonkát, zsírt és töltelék árut előállító létesítményt nem takarították megfelelően, a hűtőkamra ajtói feketék voltak a kosztól, a padozat több helyiségben repedezett volt, a folyosó mennyezetén pedig penészt találtak.

hús, húsüzem, Nébih, felfüggesztés, bezárás, jogsértés, higiénia, élelmiszerbiztonság
Két jogsértő húsüzemet leplezett le a Nébih. A kép az első helyszínen készült. Fotó: Nébih

A meleg vizet szolgáltató gázbojlerek nem működtek, valamint nem volt sem vegyszer, sem kéztörlő, így a higiénikus kézmosás és a fertőtlenítés lehetetlen volt. Mindez az eszközökön is meglátszott, a sertések hasításához használt fűrész például erősen szennyezett és rozsdás volt.

A higiéniai problémák mellett több mint 5 ezer kilogramm nem nyomon követhető, illetve lejárt élelmiszert találtak a szakemberek. Ezeket kivonták a forgalomból és megsemmisítették a Nébih munkatársai. Az élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságok miatt a hatóság felfüggesztette az üzem vágási és élelmiszer-előállító tevékenységét. Az üzem az azóta megismételt hatósági ellenőrzésekre nem oldotta meg a problémákat, így továbbra sem folytathatja tevékenységét.

Egérürülék és penész a másik üzemben

Egy másik Békés megyei húskészítmény-előállító üzem is súlyosan megsértette az előírásokat. Ezen a helyszínen - a higiéniai hiányosságokon túl - egérürüléket, valamint a rágcsálófogóban élő és elpusztult egeret is találtak a Nébih szakemberei.

nébih, élelmiszerbiztonság, húsüzem, egér, rágcsáló, ürülék, jogsértés, higiénia
Rágcsálóürülékkel volt tele a második helyszín. Fotó: Nébih

A készáru raktár mennyezete penészes, az üzemben lévő berendezési tárgyak piszkosak, helyenként rozsdásak voltak. A fűszerraktárban az ellenőrök jelentős mennyiségű rágcsálóürüléket találtak a polcokon és a fűszerkimérésre használt eszközökön egyaránt.

Az eljárások folyamatban vannak. A két üzem több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthat. A vállalkozások adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Az üzemben tapasztalt jelentős élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt itt is azonnali felfüggesztést rendelt el a hatóság. Emellett 2,6 tonna nem nyomon követhető, lejárt szavatosságú, valamint penészes élelmiszert vontak ki a forgalomból. Az üzem a hiányosságok kijavítása után, a hatóság ismételt helyszíni szemléjét követően folytathatta tevékenységét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!