Újraélesztésben mi vagyunk a legjobbak!

Összesítésben a negyedik helyen végzett a magyar csapat a 14 ország 29 csapatának részvételével megrendezett idei nemzetközi mentőversenyen. Volt olyan gyakorlat, amelyet egyedül a magyarok tudtak hibátlanul végrehajtani, az alapszintű újraélesztést pedig magasan a legjobb eredménnyel végezték.

A versenyt 12. éve rendezik meg; az idei megmérettetés helyszíne a csehországi Kouty nad Desnou volt. Az első helyet Florida, a második helyet a házigazda Csehország, a harmadik helyet New York szerezte meg.

A magyarokat az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi Régiója, pesterzsébeti és budaörsi mentők alkotta csapat mellett a székesfehérvári mentőállomás és a mentőmotoros szolgálat képviselte a versenyen. Az indulókat a legkülönfélébb, váratlan próbatételek elé állították, a szituációk megoldására pedig 15 perces szintidőt határoztak meg.

A feladatok között egyebek mellett magasból esett gyermek ellátása, vízbe fúlt horgász újraélesztése, tömeges baleset felszámolása is szerepelt, sőt egy "dühöngő elmebeteget" is kórházba kellett valahogy szállítani, aki mások és a saját életének kioltásával fenyegetett. E versenyszám érdekessége, hogy csak a Közép-Magyarországi Régió csapatának, valamit a mentőmotoros szolgálatnak sikerült teljesíteni a feladatot. Minden csapat elkövetett kisebb-nagyobb hibákat, vagyis az "elmebeteg" megölt valakit, majd saját magával is végzett a szimuláción.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!