Újabb megyét ért el a madárinfluenza-járvány

Karácsony előtt Hajdú-Bihar megyében is kimutatták a madárinfluenzát. A november elején kezdődött járvány így immár a negyedik megyét érte el Magyarországon.

A járvány Bács-Kiskun megyében kezdődött, majd hamar átterjedt Csongrád-Csanád megyére, valamint egy esetet Békés megyében is regisztráltak. Karácsony előtt aztán Hajdú-Bihar megyei pulykaállományokban is megjelent a betegség – foglalta össze az InfoRádiónak nyilatkozva Vajda Lajos, a Nébih Országos Járványvédelmi Központja vezetője. Hozzátette, újabb esetek híján az előbbi három megyében már január második felében feloldhatják a járványügyi korlátozásokat.

tyúk, baromfi, csirke
A madárinfluenza súlyos pusztítás végez a baromfiállományokban. Fotó: Getty Images

Hajdú-Bihar megye viszont új területnek számít, ennél fogva ott még egy darabig érvényben maradnak a szigorítások. Ezek közé tartozik, hogy a területre nem szabad élő baromfit bevinni, a betegség ugyanis nagyon gyorsan terjed a szárnyasok között. Hasonlóképpen kivinni sem szabad állatokat a zárlat alá eső területekről, kivéve, ha a cél az azonnali vágás. Vajda kitért rá, a fertőzés által közvetlenül érintett telepeken kényszervágásokat rendeltek el.

A szakember hangsúlyozta, a mostani járványban terjedő vírus emberre nem veszélyes. Korábbi járványok alkalmával előfordult a vírustörzsek némelyikében úgynevezett humánpatogén faktor, azaz fennállt a lehetősége, hogy az embert is megfertőzzék. Ez azonban csak az ezredforduló utáni évekre volt jellemző. A 2010-es évek közepén megjelent H5N8, valamint a mostani, H5N1 vírus veszélytelen ilyen szempontból. Mindazonáltal a baromfiállományokban nagy pusztítást okoz betegség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!