Tudja, mit kell tenni vészhelyzetben?

A Magyar Vöröskereszt nagy felkészültségi felmérésének kitöltésével ön is kipróbálhatja, mennyire lenne képes helytállni egy kiélezett helyzetben.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai lakosság egy része nem igazán tudja, hogy árvíznél mit kell vagy kellene tennie - írja a voroskereszt.hu . A szervezet szerint az emberek nem tudják, mit érdemes magukhoz venni, ha netán el kell hagyniuk az otthonukat, és azzal sincsenek tisztában, hogy mivel és hogyan segítsenek a bajbajutottaknak, vagy hogy milyen adományokra van szükségük a rászorulóknak.

Ön tudja, mit kell tenni vészhelyzetben?
Ön tudja, mit kell tenni vészhelyzetben?

A Magyar Vöröskereszt szakemberei által kidolgozott felmérés a hazai lakosság felkészültségét szeretné megvizsgálni, egyúttal pedig ráirányítani a figyelmet ennek fontosságára. A kérdések megválaszolásával azonban nem ér véget a felkészítés, a humanitárius szervezet további lehetőséget kínál az ismeretszerzésre és az önkéntességre is. Célja mindezzel egyrészről, hogy felkészítse a lakosságot az árvízre vagy akár egy komolyabb katasztrófahelyzetre, másrészről pedig bízik benne, hogy még több önkéntes csatlakozik majd hozzájuk.

Élelmiszerek katasztrófa esetére Természetesen viszonylag kicsi az esély rá, hogy olyasmi történjen, ami miatt hetekig nem tudjuk elhagyni a lakást. Ettől függetlenül nem árt tisztában lenni vele, hogy mikből érdemes otthon készleteket felhalmozni. Részletek !

A felmérésben olyan kérdésekkel találkozhatunk, mint például:

  • Mit tenne, ha bekövetkezik a katasztrófahelyzet?
  • Honnan próbálna egy ilyen kiélezett helyzetben hiteles információhoz jutni?
  • Mit tartana egy összekészített menekülőcsomagban?
  • Jelzi-e valahogyan az otthona bejáratánál, ha háziállat él vele?

A Magyar Vöröskereszt egyik alaptevékenysége a katasztrófa-segítségnyújtás. A szervezet első lépésként azonban a felkészülést hangsúlyozza. Ezért indították el a mostani, lakosságnak szóló helyzetfelmérő-oktató kampányukat, és természetesen ezért szerveznek munkatársaiknak, önkénteseiknek évente több alkalommal is katasztrófavédelmi gyakorlatot és tréninget.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt is megmutatták, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben a szervezet helyszíni jelenléte miatt kiemelt hírforrássá válik a Vöröskereszt honlapja az adományozók, a vállalati támogatók és a sajtó számára is. Ezért a tavaly megújult honlapjuk ilyenkor képes rá, hogy a többi funkcióját felülírva mindent a katasztrófahelyzetnek rendeljen alá, szinte percről percre tájékoztasson és szükségleteknek megfelelően gyűjtsön adományokat.

A Magyar Vöröskereszt nagy felkészültségi felmérése mától április 11-ig érhető el és tölthető ki ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.