Telefonos segítséggel szült egy budapesti kismama

Hirtelen kezdődtek és erősödtek fel a fájásai, végül otthon, a mentésirányító telefonos instrukcióit követve hozta világra gyermekét egy várandós nő a fővárosban.

A 35 év körüli, terhessége 41. hetében járó nő fájásai múlt szombat éjszaka kezdődtek. A fájások gyorsan erősödtek és sűrűsödtek, ezért a nő és párja az ÉletMentő applikáción keresztül mentőt hívott – írja hétfői Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. Az események ezután hirtelen felpörögtek. Miközben ugyanis a mentésirányító kikérdezte a párt, a kismamánál beindult a szülés.

Végül a nő a telefonon kapott instrukciókat követve hozta világra kisfiát, és a pici rögtön fel is sírt. A helyszínre riasztott mentőegység ekkor érkezett meg. Rögtön megvizsgálták és ellátták mind az újszülöttet, mind az édesanyát, majd stabil állapotban szállították őket kórházba.

Mint azt korábban megírtuk, az ÉletMentő applikációt már több százezren töltötték le. Az alkalmazás célja, hogy megkönnyítse a segélyhívást és a mentésirányítók munkáját. Tavaly tavasszal például egy allergiás férfi életét mentette meg a telefonjára telepített program, amelyen keresztül gyorsan segítséget tudott hívni, amikor kerékpározás közben megcsípte egy rovar, és súlyos roham fogta el.

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!