Szlovénia felfüggeszti a Janssen-oltás használatát

Szlovénia úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Johnson and Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltóanyagának alkalmazását, amíg ki nem derül, van-e összefüggés egy haláleset és a vakcina használata között - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter szerdán.

A húszéves nő halálhírét hivatalosan csak szerdán közölték, de kedden a sajtó már beszámolt arról, hogy a klinikai halál állapotában van. Az elhunyt fiatal lány két héttel korábban kapta meg a Janssen-féle oltást , néhány napja pedig agyvérzéssel szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. Poklukar a sajtótájékoztatóján kijelentette: "Az oltás után súlyos, nemkívánatos esemény történt, amely sajnos tragikus véget ért".

Idővel a náthavírushoz hasonlóvá szelídülhet a koronavírus .

A miniszter részvétét fejezte ki a családnak. Mint leszögezte, a szakmai csoport javaslatára ideiglenesen felfüggesztik az említett vakcina alkalmazását, míg a nő halálának körülményeit nem tisztázzák. Bojana Beovic, a szakmai csoport vezetője elmondta: a halál okának kivizsgálása egy hétig tart majd.

Szlovénia felfüggeszti a Janssen-oltás használatát.
Szlovénia felfüggeszti a Janssen-oltás használatát. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Ezért népszerű a Janssen-vakcina

Eközben a szlovén sajtó arról cikkezett, hogy más országokkal ellentétben, ahol a Janssen vakcináját csak idősebbeknek adják be, Szlovéniában a terhes nők kivételével mindenki más számára elérhető. Hozzátették: az oltóanyag népszerűsége néhány hete nőtt meg, miután a kormány szigorított a járványügyi intézkedéseken, és szinte minden ágazatban kötelezővé tette a védettségi igazolást. A Janssen-védőoltás pedig már a felvétele időpontjától feljogosítja a beoltottakat a védettségi igazolás megszerzésére, míg a többi vakcina esetében fel kell venni a másik adagot is, és közöttük legalább négy hétnek kell eltelnie.

A fiatal nő esete egyébként a második az országban, amelyben összefüggésbe hozható a vérrögképződés a vakcina felvételével. Egy másik fiatal nőnél is súlyos mellékhatások alakultak ki az oltás után, de időben kapott orvosi ellátást, így felépült - írták a lapok.

A Janssen egyike annak a két, vektoralapú védőoltásnak, amellyel Szlovéniában oltanak. Beovic szerint érdemes volna megfontolni, hogy a jövőben csak mRNS-alapú vakcinákat alkalmazzanak, mint a Moderna és a Pfizer-BioNTech , a Janssen mellett pedig az AstraZenecát is száműzzék a használatból.

Ilyen a szlovéniai járványhelyzet

Szerdára 1339 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, és a COVID-19 betegség szövődményeiben négy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 403-an vannak kórházban, 114-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 119 322-en kaptak védőoltást, közülük 994 082-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 53, illetve 47 százaléka.

Megdöbbentő látvány fogadta az utcán egy amerikaifutball-mérkőzés közönségét múlt vasárnap az észak-karolinai Charlotte-ban: egy fekete teherautó oldalán és hátulján azt üzente ugyanis egy temetkezési vállalat (!) a járókelőknek, hogy ne oltassák be magukat COVID-19 ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!