Szívroham vagy stroke: ezek a tünetek

Egy-egy kevésbé intenzív tünet, lassabban kialakuló fájdalom bárkit elbizonytalaníthat, hogy szüksége van-e azonnali orvosi ellátásra, vagy sem. Érdemes tehát röviden áttekinteni, milyen sokszínű módon jelentkezhet a szívinfarktus és a stroke.

A szívinfarktus tünetei

Amikor valaki az utcán sétálva a szívéhez kap és összeesik, senkinek sincs kétsége afelől, hogy azonnal mentőt kell hívni hozzá, illetve a segítség kiérkezésig meg kell kezdeni az újraélesztést. Gyakran azonban lassabban és kevésbé fájdalmasan jelentkeznek a tünetek, bizonytalanságuk miatt pedig az érintettek túl későn tárcsázzák a segélyhívót . Lássuk tehát a legjellemzőbb tüneteket, amelyek szívinfarktusra utalhatnak!

  • Mellkasifájdalomvagy diszkomfort: az érzés a mellkas közepén jelentkezik és tovább tart néhány percnél. Olykor előfordul, hogy enyhül, majd visszatér. Tűnhet nyomásnak, préselésnek is.
  • Fájdalom a felsőtest más részein: a fájdalom érintheti a karokat (nem feltétlenül csak a balt), a nyakat, az állkapcsot és a gyomrot is.
  • Légszomj: ez a tünet jelentkezhet a mellkasi fájdalom mellett vagy anélkül is.
  • Egyéb tünetek: előfordulhat hányinger, hideg verejtékezés, zavarodottság.

Nőknél - a férfiakhoz hasonlóan - szintén a mellkasi fájdalom vagy diszkomfort a vezető tünet, de ők gyakrabban számolnak be utólag szokatlan fáradtságról, hidegrázásról, hányásról, izzadásról, a lapockákba sugárzó fájdalomról. Mindkét nemnél jellemző, hogy az állapot fizikai aktivitás vagy lelki stressz hatására romlik, gyakran pedig pihenéssel sem javul. Az esetek mintegy 15 százalékában ugyanakkor nincsenek jellemző tünetek - ez főként időseknél és cukorbetegeknél fordulhat elő. Amennyiben azonban bármilyen említett tünetet észlelünk, azonnal mentőt kell hívni!

A szívroham tünetei nem mindig jelentkeznek erősen, markáns formában
A szívroham tünetei nem mindig jelentkeznek erős formában

Angina pectoris - még nem infarktus

Mellkasi fájdalom akkor is kialakulhat, ha szűkültek az erek a szívben, hiszen így elégtelenné válhat a szívizomzat vérellátása. Ilyenkor a szorító mellkasi fájdalom rohamokban jelentkezik, testmozgásra vagy stresszre fokozódik, kisugárzik a karokba, a hátba, a gyomorba, illetve különösen nőknél jellemző a hányinger, illetve a hányás is. A panasz pihenésre és - már kezelt betegeknél - nyelv alá helyezett nitroglicerin tabletta hatására oldódik. Bár az angina pectoris csak néhány percig tart, mégis ki kell vizsgáltatni, mert jelentősen növeli a szívinfarktus és a hirtelen halál kockázatát. Az állandó tünetekkel és kiszámítható terhelésre jelentkező stabil angina gyógyszerekkel és életmódbeli változtatásokkal (melyek közül a legfontosabb a dohányzás elhagyása és a rendszeres mozgás) egyre eredményesebben kezelhető.

A stroke tünetei

Milyen betegségek megléte esetén magasabb a stroke kialakulásának kockázata? Részletek itt.

Stroke-nál a szívinfarktussal szemben nem mutatkozik mellkasi fájdalom, sőt az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem jelenik meg fájdalom. Jóval tipikusabbak viszont az idegrendszeri tünetek. Bekövetkezésekor a legfontosabb a gyors reakció, hiszen az időveszteséggel egyenesen arányos lehet az agykárosodás mértéke. A legjellemzőbb tünetek mind hirtelen jelentkeznek - de nem feltétlenül mutatkozik meg minden egyes szimptóma.

  • Gyengeség vagy bénultság az arcon, a karon vagy a lábon: jellemzően csak az egyik oldalon jelentkezik. Feltűnő jel a féloldalas mosoly, illetve ha a nyelv csak az egyik oldalra kinyújtható. Ugyanilyen diagnosztikus jel, ha az érintett mindkét karját megpróbálja felemelni, de az egyik nem vagy csak gyengébben emelkedik.
  • Beszéd- és megértési zavar, látászavarok, összezavarodottság.
  • Egyensúlyzavar, járási nehézségek: meg kell kérni az érintettet, hogy sétáljon egyenesen. Ha ez nem megy, stroke-ra lehet gyanakodni.
  • Erős, ismeretlen eredetű fejfájás.

Stroke gyanúja esetén is a mentők kihívása a legfontosabb teendő.

A korai felismerés és kezelés életmentő lehet

"A vészhelyzeteknél természetesen a mielőbbi orvosi, kórházi ellátás a legfontosabb, ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a kevésbé súlyos tünetek kivizsgálását sem. A fel-felbukkanó mellkasi fájdalom, szorítás, az erős szívdobogásérzés, a légszomj, a csökkenő terhelhetőség, az erősödő fáradtságérzés olyan tünetek, amelyek hátterében akár szív-érrendszeri betegség is állhat" - mutatott rá dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. Hozzátette, ilyenkor érdemes egy kivizsgálással utánajárni az okoknak, vagyis ajánlatos elvégeztetni legalább egy kardiológiai szűrést, egy nagylabor-vizsgálatot, nyugalmi és terheléses EKG-t, valamint egy szívultrahangos vizsgálatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!