Szigorodhat a védettségi igazolványok hosszabbítása

A kormány vélhetően ezzel is a harmadik oltásra buzdít, hiszen a vakcina védőereje 4-6 hónap után jelentősen csökken, és az oltások többségét június végéig adták be.

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő 6-7 hónappal, de döntés egyelőre nem született erről - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn. Hozzátette: több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

orb
Orbán Viktor felmutatja a magyar védettségi igazolványt Londonban. Fotó: Getty Images

A jelenlegi uniós gyakorlat szerint a védettségi igazolványok kilenc hónapos lejárattal működnek. Ha a kormány ezt 6-7 hónapra tervezi leszállítani, az szigorúbb lesz, mint az uniós gyakorlat. Vélhetően ezzel is a harmadik oltás felvételére szeretnék ösztönözni a lakosságot, hiszen a vakcina védőereje 4-6 hónap után jelentősen csökken, és az oltások többségét június végéig adták be - írta a Portfólió .

Rogán Antal hangsúlyozta: Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani. Ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve "névre szóló" kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy tette eddig is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.