Százmillióra nőhet az alzheimeresek száma

Szeptember 21-én, azaz ma van az Alzheimer-kór világnapja. A kór, amelyet gyakran az időskor betegségének is neveznek, egy bajor orvos és pszichiáterről, Alois Alzheimerről kapta a nevét, aki a 20. század elején írt róla először. A világnap megtartását 1994-ben kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI).

Egyre több az Alzheimer-kórban szenvedő beteg

"Világszerte ötvenmillióra becsülik a demencia előfordulását, de harminc éven belül száz millióra emelkedhet a betegek száma. A legkülönbözőbb becslések vannak arra vonatkozóan, hogy hazánkban hány Alzheimer-kórban szenvedő beteg él, az biztos, hogy százezres nagyságrendről beszélhetünk" - mondta Csiba László, a Magyar Neurológiai Társaság elnöke a Magyar Hírlapban .

Százmillióra nőhet az alzheimeresek száma, Alzheimer-kór Alois Alzheimer Csiba László elbutulás demencia
Harminc év alatt százmillióra nőhet az Alzheimer-kórban szenvedők száma

Hozzátette, a társadalom elöregedése miatt további növekedéssel számolhatunk, hiszen hatvan felett a gyakoriság tíz évente duplázódik. "Óriási szociális kihívást jelent számukra is biztosítani a méltányos élet lehetőségét."

Biztos, hogy Alzheimer-kór?

Csiba László ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az Alzheimer-kór csupán a leépülés egyik válfaja. A kóros feledékenység csak egy tünet, ezért el kell dönteni, valóban alzheimeres betegről van-e szó, vagy a feledékenység egy másik betegséghez társuló tünet. Többek között agydaganat, hormonzavar, depresszió vagy vitaminhiány is okozhat kóros feledékenységet - jelezte a szakértő. "Ha a családtagok valamelyikénél memóriazavart, az érdeklődés beszűkülését, a készségek gyengülését tapasztaljuk, a beteget ki kell vizsgálni.

Az igazi demens gyakran nem panaszkodik memóriazavarra, a változást a környezet észleli. Egyszerű teszttel megállapítható, hogy valakinél valóban gyanakodhatunk-e Alzheimer-kórra . Kérjük meg, hogy rajzoljon le egy analóg órát, amelynek mutatói például fél tizenegyet vagy négy órát jeleznek. Ha nem sikerül, érdemes további vizsgálatokat kezdeményezni" - javasolta.

Az Alzheimer-kór okait nem ismerjük

"Az Alzheimer-kór okait bár nem ismerjük, azt azonban igen, hogy mely rizikófaktorok növelik a megbetegedés esélyeit" - hangsúlyozta Csiba László. Magas vérnyomás, fej-traumák, rosszul kezelt cukorbetegség , egyes nyugtatók, illetve az elhízás is mind növelik az Alzheimer-kór kockázatát. A szellemi és fizikai aktivitás azonban kedvező hatású. A rizikófaktorok ismerete azért fontos, mert a betegség ugyan nem gyógyítható, ezeket a tényezőket azonban befolyásolni tudjuk.

Az Alzheimer-kór jelei a szemünkben Az Alzheimer-kórt nehéz időben felismerni, bizonyos szembetegségek azonban utalhatnak rá. Hogy melyek ezek, a linkre kattintva kiderül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra