Az Alzheimer-kór jelei a szemünkben

Az Alzheimer-kórt nehéz időben felismerni, bizonyos szembetegségek azonban utalhatnak rá.

Ahogy a születéskor várható élettartam emelkedik, úgy nő az Alzheimer-kór előfordulása is világszerte. A betegség azonban nem csak a 65 év felettieket veszélyezteti, sokaknál már a negyvenes éveikben jelentkeznek az első tünetek. A memória zavaraival járó betegséget korai stádiumban nehéz felismerni, a kutatók azonban kifejlesztettek egy újfajta szűrési módszert, amely a szemet vizsgálva is képes lesz kimutatni a betegséget.

Teszt: így derítsük ki, érint-e a demencia Elég egy órát felrajzolnunk ahhoz, hogy kiderítsük, érint-e minket a demencia. Kattintson a részletekért!

Szembetegségekkel is összefügghet

Közel négyezer, véletlenszerűen kiválasztott alany egészségi adatai alapján megállapították, hogy az Alzheimer-kór kapcsolatba hozható három degeneratív szembetegséggel - az életkorral összefüggő makuladegenerációval , a diabéteszes retinopátiával és a zöld hályoggal . Ezek a szemproblémák még a szellemi hanyatlás első tünetei előtt jelentkezhetnek, így megkönnyíthetik a betegség korai felismerését és kezelését.

Bizonyos szembetegségek is utalhatnak az Alzheimer-kórra
Bizonyos szembetegségek is utalhatnak az Alzheimer-kórra

A kutatásban részt vettek mindegyike 65 évnél idősebb volt, és még egyiküknél sem jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei, az ötéves kutatási időszak alatt azonban 792 embernél diagnosztizálták a betegséget. Esetükben közel másfélszer akkora volt a felsorolt három szembetegség előfordulása. Mindez persze nem azt jelenti, hogy akik ezekben szenvednek, azoknál a későbbiekben mindenképpen kialakul majd az Alzheimer is - magyarázta a kutatásokat vezető Dr. Cecilia Lee. "A tanulmány legfontosabb üzenete, hogy a szemészeknek is tisztában kell lenniük a demenciával járó társbetegségekkel. Így a felmerülő szemészeti problémák alapján más betegség gyanújával is érdemes lehet kivizsgálni a beteget" - mondta el a szakember.

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejtpusztulással járó betegsége. A 65 éves lakosság körében körülbelül 1 százalékos az előfordulása, e kor felett pedig ötévente megduplázódik az érintettek száma. Kialakulásának pontos oka máig nem ismert, bizonyos genetikai eltérések azonban szerepet játszhatnak az előfordulásában. Tüneteiről és a kezelés lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Forrás: EurekAlert

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!