Súlyos járvány Németországban

Erősödik az aggodalom Németországban a rohamosan terjedő hasmenésjárvány miatt. A fertőzöttek, illetve gyanús esetek száma szerda délutánra több mint 600-ra emelkedett.

A német egészségügyi illetékesek szerdai közlése szerint csaknem bizonyos, hogy a járvány kórokozójának tekintett, úgynevezett EHEC-bélbaktérium általi fertőzés okozta az eddigi haláleseteket, szám szerint hármat. Mind a három áldozat nő. A Németországban korábbról ismert járvány új sajátossága, hogy a fertőzés elsősorban felnőtt nőket érint. A baktérium korábban szinte kizárólag a gyermekeket fertőzte.

A coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC kiváltotta, mindenekelőtt véres hasmenéssel járó fertőzés a hatóságok szerint május közepén Észak-Németországban kezdődött. Azóta már továbbterjedt, és a 16 közül már 14 tartományt érint. A fertőzésben megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma 24 óra alatt több mint 100-zal emelkedett, az életveszélyes, illetve rendkívül súlyos állapotban lévők száma pedig mintegy 140. Egy nappal korábban a hatóságok 80 ilyen esetről tettek még említést. Az egészségügyi hatóságok továbbra is sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatosan, hogy valójában mi okozza a járványt.

A fertőzés legsúlyosabb formájában a vörös vértestek pusztulásával jár, így vérszegénységet, továbbá veseelégtelenséget is okozhat. A tünetek alapján az illetékesek azon a meggyőződésen vannak, hogy a korábbról ismert bélbaktérium új mutációjáról van szó.

Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy nem kell lemondani a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról, viszont feltétlenül szükség van az alapvető higiéniai szabályok következetes betartására. Aigner úgy vélte, hogy a zöldség- és gyümölcsfélék meghámozására vagy legalábbis alapos mosására van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!