Sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott a beteg – bíróság előtt a felelősök

Bíróság elé került egy orvos és két műtőssegéd, akik a vád szerint három éve egy műtét során sóoldat helyett tömény fertőtlenítőszert fecskendeztek egy 42 éves nő hasüregébe műtét közben. A beteg nem sokkal ezután meghalt.

Az asszony 2020 májusában került a Szigetvári Kórház nőgyógyászati osztályára. Műteni kellett, az előkészületeket pedig két műtőssegédre bízták, akik fertőtlenítőszert is vittek a műtőbe – derült ki az RTL Híradóból. Az operáció előtti napon egy sóoldat címkéjű palackba töltötték a vegyszert, ezt később át akarták tölteni egy másikba, de elfelejtették.

Másnap, amikor műtét közben az orvos sóoldatot kért, egy vegyszerrel teli fecskendőt adtak a kezébe, így került végül fertőtlenítőszer a beteg testébe. A műtét után a beteg állapota folyamatosan romlott, az ügyész szerint az orvos meg sem próbálta helyrehozni a hibát. Mint azt az orvos elmondta: azért nem jelentette a történteket, mert úgy gondolta, a betegnek nem lesz komoly baja, a nő azonban nem sokkal később meghalt.

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a két műtőssegéd ellen a Szigetvári Járási Ügyészség, a szakorvos ellen pedig szándékos veszélyeztetés bűntette a vád. A tárgyalás decemberben újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 10 hónap szabadságvesztésre ítéltek egy ajkai orvost, akinek egy éven belül két betege is meghalt a nem megfelelő ellátás miatt. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.