Sebek és kötések

Testünket a külvilág mechanikai ingereivel szemben a bőrünk védi. A sérülések, sebzések elsősorban a kültakarót érintik.

Testünket a külvilág mechanikai ingereivel szemben a bőrünk védi. A sérülések, sebzések elsősorban a kültakarót érintik. A sebek jellegétől, mélységétől, elhelyezkedésétől függően különböző erősségű vérzésekkel találkozhatunk.

Az érrendszer alapvetően három részre osztható. A verőeres vagy artériás rendszer nagy nyomással oxigéndús vért szállít a szövetekhez. A gyűjtőeres vagy vénás rendszer a szövetek felől, a szív felé viszi a szén-dioxidban gazdag, oxigénszegény vért. A két érpályát a hajszálér- vagy más néven kapillárishálózat köti össze. Ezek igen vékony erecskék, melyek szinte minden sejthez eljuttatják az életfontosságú anyagokat.

A vérzés jellegéből következtetni lehet arra, hogy melyik rendszer sérült meg. A verőeres vérzésre az élénk színű, a sebből nagy nyomással, esetenként spriccelve ürülő vér a jellemző. A vénás vér inkább csak csörgedezik a sebből és jóval sötétebb színű. A hajszálér sérülésére a sebfelületen lassan gyöngyöző, nagyobb cseppekké összeálló vérzés utal. Ilyet láthatunk például horzsolt sebek esetén.

A kapillárisokból eredő vérzések perceken belül elállnak, külön csillapításukkal nem kell foglalkozni, a seb fertőtlenítése után elegendő a fedőkötés. A vénás vérzések nyomókötés alatt általában megszűnnek. A nyomókötés a steril mull-lapra helyezett gézgombócból vagy mullpólyából készíthető el, amit néhány szorosabb, de a végtag keringését nem elszorító pólyamenettel kell rögzíteni a sérült testrészhez. Ha a nyomókötés átvérzik, azt nem helyes eltávolítani, inkább helyezzünk rá újabb gézlapokat, amiket ismét átpólyázunk.

A kisebb verőeres vérzések szintén megszüntethetők a nyomókötéssel. Az erőteljes artériás vérzés csillapításához azokat a nyomópontokat kell ismerni és megkeresni, ahol a verőér csontos alap felett fut. Ilyen például a felkar belső oldala vagy a csukló, ahol az orvos a pulzust tapintja, illetve a combverőér esetén a lágyékhajlat. Itt két-három ujjal kell az artériát az alatta fekvő csonthoz nyomni. Ezzel ugyanaz a hatás érhető el, mint amikor valaki rááll a kerti locsolócsőre. Ekkor a vérzés azonnal megszűnik, vagy jelentősen csillapodik.

A sebbe életveszélyes vérzéstől eltekintve csak steril eszközökkel szabad nyúlni. A sérülés helyszínén általában nincs mód, de szükség sincs a vérzés műszerrel, lekötéssel, aláöltéssel történő, sebészi csillapítására. A legbővebb vérellátású terület az arc, a hajas fejbőr és a kéz. Ezeken a területeken egy önmagában veszélytelen, bőrszéli vérzésből is jelentős vérzés alakulhat ki, a kötés gyorsan átvérezhet. A nyomókötés felhelyezésén kívül ekkor sincs más teendő, a vérzés néhány perc alatt megszűnik.

Hogyan kell fejkötést készíteni?Néhány testtájékon külön gondot okozhat a kötés tartós rögzítése. A fedőkötést hagyományos módon lehetőleg bőrbarát ragtapasszal vagy mullpólyamenetekkel rögzíthetjük. A fejtetőn a klasszikus sapkakötést, a vállakon a bonyolult, a felváltva a mellkasra és a vállra körkörösen tekert mullpólyameneteket, illetve a gáttájékon a hasonló módon elkészített kötést kiválóan helyettesítik a gyorsan és egyszerűen felhelyezhető csőhálós kötszerek. Fontos ilyenkor a megfelelő méretű háló megválasztása, hogy ne szorítsa el a végtag vénás keringését. Az ujjak kötözése is praktikusan megoldható a csőhálós kötszerekkel.

Műtéti körülmények között a vérzéscsillapításra számos lehetőség nyílik. A kicsiny erekből eredő vérzéseket speciális műszerrel, az elektromos áram hőhatását kihasználva szünteti meg a sebész. A legkorszerűbb módszer ugyanezt ultrahang hatásával éri el. A nagyobb, de nem létfontosságú erek megfelelő vastagságú fonallal lekötésre kerülnek.

Az anatómiailag fontos, nagyméretű erekből eredő vérzések esetén az erek nem köthetők le, ilyenkor a sérült érfalat meg kell varrni vagy a hiányt folttal zárni, esetleg a sérült érszakaszt a beteg saját vénájával vagy műérrel pótolni. X.évf./5.szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!