Halálos kórt terjesztenek, kilövik a rókákat a Balatonnál

Már négy ember belehalt a fertőzésbe.

Siófok-Sóstó belterületi részén kilövik a ragadozókat az arra illetékes vadásztársaság szakemberei. A kilövésre ítélt, belterületen lévő vörös róka és az aranysakál ugyanis veszélyes férgességet terjeszt. Az apró, mindössze 2-4 milliméter hosszú galandféreg már négy ember halálát okozta Somogy vármegyébenközölte a helyi hírportál.

róka, aranysakál
A róka sokszor bemerészkedik az emberlakta területekere is. Fotó: Getty Images

Nem csak a róka, akár egy ártatlan szamóca is veszélyes lehet

A portál úgy értesült, hogy néhány évvel ezelőtt két ember is emiatt halt meg Kaposváron. Somogy vármegye egyes részei ráadásul az ország legfertőzöttebb területei közé tartoznak. Hazánkban napjainkig 45 betegben diagnosztizáltak alveoláris echnicoccosis-t vagyis olyan galandférgességet, amelyet mások mellett a vörös róka is terjeszt. Az elmúlt 5 évben 29 betegnél mutatták ki a fertőzést, négyen közülük bele is haltak. 

A rókák és az aranysakálok egyformán veszélyesek, mivel mindketten fertőzött pocokféléket fogyasztanak, így hordozóivá válhatnak a kórokozónak – mondta el a portálnak nyilatkozó szakember. Sugár László István, a Kaposvári Egyetem professzora szerint megvan az esély arra is, hogy valaki erdei gombaszedés közben, vagy akár a saját kertjében fertőződik meg – például mosatlan gombával, szamócával. Ilyenkor a peték a növény felületén megtapadva juthatnak a szervezetbe, és ott májelváltozást okoznak, amit sokszor csak későn vesznek észre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél élénk lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.