Rejtélyes kór miatt vált mozgásképtelenné a 17 éves Bianka

Senki sem tudja, mi lehet a baja a 17 éves Bozsó Biankának. A fiatal lány ma már egyáltalán nem képes mozogni, és folyamatos ápolásra szorul.

A zsombói tinédzser betegsége egy makacs ínhüvelygyulladással indult, még 2022-ben. Aztán 2023 szeptemberében egyik reggelén már úgy kelt fel, hogy nem hajlott a dereka és a nyaka sem – számolt be a most 17 éves Bozsó Bianka kálváriájáról az RTL Fókusz című műsora. A lány néhány hónapja még saját maga kezdett vlogolni rejtélyes betegségéről, ma viszont már egyetlen porcikáját sem képes megmozdítani.

A mai napig nincs meg a diagnózis

A lány május óta már a száját sem képes kinyitni, így csak gyomorszondán keresztül tudják táplálni őt. A család az elmúlt ké évben hiába járt orvostól orvosig, a szakemberek csak értetlenül áll a történtek előtt, hiszen semmilyen szervi okra nem derült fény. Diagnózis tehát a mai napig nincsen.

Külföldi megoldásban reménykednek

Ahogy a riportból is kiderült, a család most külföldön próbál megoldást találni. Egy összefogásnak köszönhetően össze is gyűlt a pénz egy amerikai vizsgálatra. Bianka vérmintáját éppen a tengerentúlon elemzik, az eredményre azonban még heteket kell várniuk.

Mivel elmúlt két év a család rengeteg pénzét felemésztette, minden segítségért hálásak. Ha szeretnéd támogatni a családot, vedd fel a kapcsolatot a lány édesanyjával, Mönich Krisztinával ezen az e-mail-címen. A Biankát segítő Facebook-oldalt pedig itt éred el, ahol bankszámlaszámot is találsz.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!