Ön is retteg a terrortámadásoktól?

Az elmúlt időszak tragikus eseményei miatt egyre többen érezhetik úgy, hogy az életüket közvetlenül fenyegetik a terrorcselekmények. Bár a legtöbben csak legyintenek ezekre a hírekre, vannak olyanok is, akik komolyan szoronganak az esetleges támadások miatt. Mit tehetünk ez ellen?

A televízióban, interneten szinte folyamatosan informálódhatunk a terrorcselekményekről: bombatámadások, öngyilkos merénylők, lövöldözések. Ezek korábban gyakran csak távoli országokat érintettek, mostanában azonban egyre közelebb érezhetjük magunkhoz az eseményeket. Vannak olyanok, akik csak legyintenek ezekre a híradásokra, mások viszont valódi félelmet, szorongást éreznek ezek miatt.

A szakemberek szerint a terrorcselekményeknek éppen ez az egyik célja: állandó rettegésben tartani másokat, hiszen az, ha nem tudjuk, mikor és milyen esemény történhet, az az életünk feletti kontroll elveszítésének érzését okozza, ez pedig állandó szorongást és stresszt okoz. Hogyan harcolhatunk ezek ellen az igen kellemetlen, sőt bénító érzések ellen?

Naponta használjuk a szavakat, de kevesen tudják, mi is a különbség félelem, szorongás, pánik és fóbia között, vagy azt, hogyan hathat a stressz. Nézzük, milyen problémákat okozhat a nagyra nőtt, állandósult szorongás! Igyekezzünk minél reálisabban felmérni, valójában milyen alapja van a félelmeinknek ! Az emberek meglehetősen rosszul mérik fel a veszélyeket, és hajlamosak vagyunk arra is, hogy mindig a legrosszabb bekövetkezését tartsuk a legvalószínűbbnek. A szorongásunk felnagyíthatja a veszélyeket. Például, ha valaki nagyon fél a repüléstől, nehezen fogadja el, hogy a statisztikák szerint ez a legbiztonságosabb közlekedési mód.

Tehetünk az állandó szorongás ellen!

Távolodjunk el a médiától és a közösségi oldalaktól ! A hírportálok a tájékoztatásból élnek, így igyekeznek minden apró információt megszerezni és közvetíteni a közönségük felé, még akkor is, ha ezek nem megbízható forrásból származnak. Néhány oldal pedig kifejezetten szenzációhajhász módon igyekszik több nézőt vagy olvasót szerezni magának, például azzal, hogy az információkat elferdíti, felnagyítja, vagy éppen régebbi eseményeket vesz újra és újra elő. Ezekkkel a technikákkal érdemes tisztában lenni, ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ezek az információk csak tovább növelhetik a félelmünket, szorongásunkat. Igyekezzünk minél kevesebb időt tölteni a televízió előtt vagy a híroldalak böngészésével.

Sajátítsunk el stresszkezelési technikákat ! Ezeknek egyáltalán nem kell bonyolultnak lenni, de nagyon sokat segíthetnek azokban a helyzetekben, amikor úgy érezzük, eluralkodik rajtunk a pánik és a félelem. Az egyik legjobb módszer a nyugalmunk visszaszerzésére az, ha csukott szemmel veszünk néhány lassú, mély lélegzetet. A félelmeink elleni küzdelemben sokat segíthet az is, ha beszélgetünk egy hozzánk közel állóval, vagy sétálunk egy kicsit a természetben.

Készítsük fel magunkat a legrosszabbra! A szorongásunkat, félelmünket jelentős mértékben csökkentheti, ha úgy érezzük, ellenőrzésünk alatt tartjuk az eseményeket. Erre az egyik legjobb módszer, ha kész tervünk van, vagyis tudjuk, hogy vészhelyzetben mit kell tennünk. Ha ettől jobban érezzük magunkat, akkor pakoljunk össze egy kis táskát, amit bármikor fel tudunk kapni, beszéljük meg a családtagjainkkal, hogy miként vesszük fel velük a kapcsolatot, ha szükséges stb. Ez biztonságérzetet adhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!