Nem tudni, miért halnak meg emberek

Nincs adat a világon történt összes halálozás több mint felének okáról, ami megnehezíti a hatékony egészségügyi felméréseket és a döntéshozatalt.

A javuló statisztikai adatgyűjtésnek köszönhetően a világon 2015-ben bekövetkezett 56 millió halálozásból 27 milliónak feljegyezték az okát, szemben a 2005-ös helyzettel, amikor ez az arány csak egyharmad volt - írja a hvg.hu .

Számos országban, úgy mint Kínában és Törökországban történt jelentős előrelépés az adatgyűjtések tekintetében, Iránban például 2015-ben már az elhalálozások 90 százalékát pontosan dokumentálták, szemben az 1999-es 5 százalékkal. A WHO közleménye szerint azonban sok állam még mindig nem gyűjti rutinszerűen az egészségügyi adatokat.

2015-ben bekövetkezett 56 millió halálozásból 27 milliónak feljegyezték az okát
A 2015-ben bekövetkezett 56 millió halálozásból 27 milliónak feljegyezték az okát

"Ha az államok nincsenek tisztában azzal, hogy mitől betegednek és halnak meg a polgáraik, akkor sokkal nehezebb megmondani, hogy mit lehet ellene tenni. A WHO együttműködik a tagállamokkal, hogy javítsanak egészségügyi adatrendszereiken és az adatok minőségén" - írta közleményében Maire-Paule Kieny, a WHO egyik igazgatóhelyettese.

A halálozási adatok elég beszédesek, egyszerre jók és rosszak: míg európai szinten egyértelműen látszik a javulás, addig Magyarország lemaradásban van. Mennyien és miben halnak meg itthon, és hogy állunk más uniós országokhoz képest? További információért kattintson korábbi cikkünkre!

A dokumentumból egyebek közt kiderül, hogy 2015-ben a világon 1,25 millió ember halt meg közlekedési balesetben; 125 ezer háborúban és egyéb fegyveres konfliktusban, kétharmaduk Szíriában vagy Irakban; és 468 ezer ember vált gyilkosság áldozatául.

Minden 10. halálozás oka a dohányzás

A betegségek globális terheiről szóló felmérésre (Global Burden of Diseases) támaszkodva 1990 és 2015 között 195 országban vizsgálták meg kutatók a dohányzási szokásokat. Ezek szerint 2015-ben majdnem egymilliárd ember dohányzott naponta: minden negyedik férfi és minden huszadik nő. A dohányzás miatti halálozások száma 2015-ben pedig meghaladta a 6,4 milliót.

"Bár több mint fél évszázada kétségtelen bizonyítékok támasztják alá a dohányzás egészségkárosító hatását, világszerte mégis minden negyedik ember naponta dohányzik. Továbbra is a dohányzás a korai halálozás és rokkantság második legnagyobb kockázati tényezője, amit terjedésének visszaszorításával lehetne csökkenteni" - mutatott rá Emmanuela Gakidou, a Lancet brit orvosi folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.