Ma felejtsük el a cigit!

A "Ne gyújts rá!" mozgalom világnapját minden év novemberében rendezik meg. A mozgalom 1974-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára, azzal a céllal, hogy legyen egy olyan nap, amikor mellőzzük ezt a szenvedélyt, és a veszélyekről is szót ejtünk.

A halálesetek közül minden ötödik, a rák miatt bekövetkezett halálesetek közül minden harmadik a dohányzás számlájára írható. A tüdőrákos halálozás több mint 80 százaléka tulajdonítható a dohányzásnak, és szerepe van az egyre nagyobb népegészségügyi problémává váló magasvérnyomás-betegség , szívinfarktus, agyi érkatasztrófa kialakulásának esélyét teremti meg. Hatással van a termékenységre és a születendő gyermekre is, ezáltal a jövő generációt is veszélyezteti.

A dohányzás súlyos betegségeket is előidézhet

Magyarországon a halálesetek mintegy háromnegyedéért két ún. nem fertőző betegség csoport felelős: a szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be a halálesetek mintegy fele, daganatos betegségek miatt pedig megközelítően a negyede, ráadásul meglehetősen fiatal korban, ami tükröződik a születéskor várható átlagos élettartamban is: ez súlyos évekkel (6-8 év) marad el a Nyugat-Európa országaira jellemző értéktől. Figyelembe véve, hogy - a betegségek hátterében álló okok sokaságával ellentétben - a dohányzás teljes mértékben kiküszöbölhető, minden erőfeszítést meg kell tenni annak visszaszorítására, a leszokás intézményes és civil támogatására.

Amerikából jött az ötlet

Nem véletlen, hogy világnap keretében próbálják a szakemberek visszaszorítani a dohányzást : a füstmentes nap ötlete Arthur P. Mullaney nevéhez fűződik, aki 1971-ben arra kérte Randolph (Massachusetts állam) polgárait, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a cigarettán megspórolt pénzt fordítsák a helyi középiskola támogatására. Azután 1974-ben Lynn R. Smith, a Montelio Times szerkesztője Minnesotában szorgalmazta az állam első füstmentes napját. Az ötlet továbbhömpölygött, és 1976-ban november 18-án az Amerikai Rákellenes Társaság kaliforniai részlege felhívására csaknem 1 millió ember csatlakozott, és függesztette fel a dohányzást 1 napra. Ezt a kaliforniai eseményt jelölik az első nagy amerikai füstmentes napnak, és ezt követően november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.

dohányosok egy jelentős lépést tesznek az egészségesebb élet felé, egy lépést, amely bizonyítottan csökkenti a rák, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Hazánkban a dohányzás visszaszorítása érdekében a nemdohányzók védelméről szóló törvény 2011. áprilisi módosításával, 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás valamennyi zárt légterű közforgalmú helyiségben, azaz a tilalom vonatkozik valamennyi munkahelyre, egészségügyi szolgáltatóra, vendéglátóipari egységre, beleértve a közintézményeket, szórakozóhelyeket, kocsmákat, bárokat, tömegközlekedési eszközöket, buszmegállókat, a gyalogosok által használt aluljárókat, játszótereket és azok 5 méteres körzetét is. A törvény szigorításával Magyarország eleget tett az Európai Unió és a WHO egészségpolitikai , szakmai elvárásainak, ennél is fontosabb azonban, hogy - nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve - jelentős mértékben csökkenhet a dohányzás okozta népegészségügyi és gazdasági kár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.