Nem feltétlenül olyan tiszta mosogatónk, mint gondolnánk

A konyhai mosogatóban is hemzseghetnek a kórokozók – állapította meg az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) friss vizsgálata.

Komoly élelmiszer-biztonsági kockázatra figyelmeztetett friss Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. 

mosogatás
Nem feltétlenül olyan tiszta mosogatónk, mint gondolnánk. Fotó: Getty Images

Nem is olyan tiszta mosogatónk, mint gondolnánk?

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) friss vizsgálati eredményeire hivatkozva azt írták, a konyhai mosogatók harmada baktériumokkal van tele, így ételkészítéskor igen nagy az élelmiszer-eredetű fertőzések kockázata.

Összeszennyezzük az ételt

Az USDA kutatásának résztvevőit arra kérték, hogy készítsenek reggelit nyers kolbászból és tojásból, illetve gyümölcssalátát sárgadinnyéből. Az ételkészítés után megvizsgálták a mosogatókat, és kiderült, hogy azok 34 százaléka tele van baktériumokkal.

Még ijesztőbb adat, hogy a gyümölcssalátában található sárgadinnye-darabok 26 százalékán is találtak szennyeződést, ami vagy a mosogatóból került át a dinnyére, vagy a résztvevők nem mostak megfelelően kezet a nyers hús vagy a dinnye héjának megérintése után” – olvasható a posztban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!