Mit, milyen gyakran kell takarítani?

Mindenkinek nyilvánvaló, hogy lakókörnyezetünket rendben kell tartani, azaz időnként ki kell takarítani a lakást, ágyneműt kell cserélni, ki kell súrolni a WC-t, muszáj kiporszívózni a matracokat, és így tovább. Csakhogy a különféle tárgyak nem azonos ütemben koszolódnak, így tisztításuk is máskor esedékes. Na de mikor?

Az emberek 20 százaléka havonta csak egyszer cserél ágyneműt, ami bizony elég elszomorító a higiéné szempontjából. Azokat a dolgokat ugyanis, amelyekkel rendszeresen kapcsolatba kerülünk, érdemes minél tisztábban tartani. Az alábbi felsorolásból kiderül, hogy minek milyen hosszú az optimális tisztítási periódusa.

takarítás
A hűtőszekrényben veszélyesen sok kórokozó szaporodhat el. Mindent a maga idejében

WC

A WC a tisztátlanság szinonimája a legtöbb ember fejében. Ám az a meglepő helyzet, hogy egy átlagos ülőkén mindössze 50 baktérium található négyzetcentiméterenként, ami kevesebb, mint a legtöbb vágódeszkán mérhető érték. A WC-csészét érdemes naponta áttörölni, de a környezetét, illetve a fürdőszobát elég hetente egyszer takarítani.

Ágynemű

Egy-kéthetente érdemes ágyneműt cserélni, mert rengeteg elhalt bőrsejtet hagyunk ott a textilen, illetve a szálak felitatják az izzadságot , a bőr által termelt zsiradékokat és a kozmetikumok olajos maradványait is. Ezt a keveréket pedig igen vonzónak találják a poratkák.

Matrac

A matracok különösen jó lakóhelyet nyújtanak a poratkáknak és a különféle mikrobáknak, amelyek az elhalt hámsejtekkel táplálkoznak. Nem számít, mennyire jó minőségű a matrac, havonta alaposan át kell porszívózni, és kilenc évnél tovább nem szabad megtartani.

Hűtőszekrény

Az átlagos hűtőszekrényben nagyjából 750-szer több a baktérium, mint amennyi a biztonságos szintnek megfelelne. A nyers élelmiszereknek lehetőleg, a lejárt szavatosságúaknak pedig feltétlenül távozniuk kell. A hűtőszekrény minden három-hat hónapban alapos tisztítást kíván, különben megvan az esélye, hogy az étel beszennyeződik valamilyen kellemetlen kórokozóval, például szalmonella baktériummal.

Mobiltelefon

A mobilkészülékek felületén mintegy 10-szer több a baktérium , mint egy WC-ülőkén. Azaz rendszeresen meg kell tisztítani a készüléket, amire a legegyszerűbb eljárás az áttörölgetés antibakteriális nedves kendővel.

Alsónemű

Mindenki tudja, hogy alsónadrágot és bugyit naponta szükséges váltani, de mi a helyzet a melltartóval és az atlétatrikóval? Általánosságban 3-4 viselés után ki kell mosni ezeket, hiszen a bőrrel közvetlenül érintkező ruhadarabok ennyi idő alatt biztosan elszennyeződnek.

A házimunka sokunk számára szükséges rossz: megpróbáljuk a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni, de gyakran még így is azt érezhetjük, hogy felemészt minket az állandó mosogatás, takarítás, mosás. Lehet ez máshogy is? Részletek!

Konyhai törlőkendő és szivacs

Ezek a mikrobák igazi melegágyai . Négyzetcentiméterenként 1-10 millió baktérium található rajtuk. Emiatt hetente ki kell őket mosni legalább 60 °C-os vízben, vagy újat kell a régi helyébe állítani.

Fogkefe

A fogkefe is igazi gyülekezőhely a mikroorganizmusoknak . Egy fogkefén akár több mint 10 millió baktérium is lehet. Ezért minden használat után igen alaposan folyóvízben meg kell tisztítani, és legalább háromhavonta újra cserélni.

Forrás: Mirror

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Az olykor megélénkülő délies szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!