Mit tesz a buszsofőr, ha rosszul lesz egy utas?

Az élet kiszámíthatatlan, ezért bármikor, akár utazás közben is ránk törhet egy rosszullét. De vajon mit tesz a sofőr, ha az általa vezetett tömegközlekedési eszközön esik össze az egyik utas? Most megtudhatod.

„Sajnos előfordul, hogy utasrosszullétet jeleznek a járművezető részére, akár a járműben, akár a megállóban. Ilyen esetben a járművezető felméri a helyszínt, és ezt követően megteszi a bejelentését felénk, a futárközpontba” – ismertette Kiss Attila Máté, a BKK forgalomfelügyeleti koordinátora abban a videóban, amelyet az Országos Mentőszolgálat fennállásának 75. évfordulója alkalmából osztottak meg.

fiatal nő alszik a buszon
Akár utazás közben is ránk törhet egy rosszullét. Fotó: Getty Images

Fontos információk hangzanak el a hívás során

A telefonbeszélgetés során részletesen kikérdezik a sofőrt a segítségre szoruló utas állapotáról. Rákérdeznek egyebek mellett arra, hogy van-e az illetőnek légzése és pulzusa, illetve hogy megtörtént-e a mentők értesítése – ennek ugyanis mindig a helyszínről kell történnie.

„További kérdés, hogy szükség van-e újraélesztő készülék használatára. Mert ha igen, két BKK-s helyszíni forgalomirányító gépkocsinkban is rendelkezésre áll. Ha szükség van rá, beavatkozunk a helyszínen; ha nem, akkor csak biztosítjuk azt” – magyarázta Kiss Attila Máté.

Sokat segít a „Mentőre vár” felirat

A forgalomfelügyeleti központban be tudják állítani azt is, hogy a járműre kikerüljön a „Mentőre vár” felirat. Ez is segít abban, hogy a mentőszolgálat dolgozói hamarabb megtalálják azt a járművet, amelyen a bajbajutott személy van.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, Fidel Petra arra is kitért a videóban, hogy a BBK munkatársai óriási segítséget jelentenek a mentőknek az utasrosszullétek esetén. Hiszen ők tudják a lehető legpontosabban meghatározni a beteg tartózkodási helyét, meg tudják továbbá adni az adott jármű rendszámát is.

A rosszullét sosem jön jókor, de egy fiatal nő legalább pont jó helyen esett össze.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!