Milliókat spórolt a nő, aki négy éve kukázza az élelmiszert

Az egykori bolti eladó állítja: előző napi péksüteményeket százával lehet találni a kukában, így a technikájával néhány év alatt egy kisebb vagyont spórolt meg.

Mielőtt elkezdtem a kukabúvárkodást, hetente körülbelül 75 fontot (40 ezer forint) költöttem élelmiszerre

mondja a 37 éves Sahar Khalili, aki elmondása szerint már négy éve nem járt élelmiszerboltban.

kuka, szemét, ételkidobás, ételpazarlás
Rengeteg még fogyasztható élelmiszert dobunk ki. Fotó: Getty Images

Az ausztrál nő korábban egy szupermarketben dolgozott, és ott szembesült vele, hogy mennyi pékárut dobnak ki nap mint nap a szigorú élelmiszer-biztonsági előírások miatt. Akkor határozta el: ő ezekkel fogja fedezni az étkezését – számolt be a rendhagyó spórolási technikáról a The Sun.

Annyit talál, hogy meg se tudja enni

Bár azt hihetnénk, a kukában csak romlott, bűzlő élelmiszert találni, Sahar gyakran bukkan lazacsteakre, különleges sajtokra vagy akár még ehető pudingokra is. Egy-egy szerencsésebb körútja során akár három hétre elegendő élelmiszert is talál egyetlen kukában.

Az első kukázásom óta, azaz négy éve nem vettem semmilyen élelmiszert, és ezzel 16 ezer fontot (nyolcmillió forint) tudtam félretenni

– számol be az eredményről a fiatal nő, aki szerint korábbi munkahelyén reggelente akár 200 előző napi friss péksütemény is a kukában landol. A szupermarketben eltöltött három hónap után Khalili üzleti elemzőként helyezkedett el, de a pazarlás, ami az előző munkahelyén zajlott, továbbra is nyomasztotta. Mint megtudta, nagyjából minden áruházláncnál hasonló a gyakorlat, így elhatározta: ő nem lesz túlfogyasztó.

Miután egy Facebook-csoportba belépve megtanulta, hogy csak olyan kukába nézzen bele, ami bárki által megközelíthető helyen van; hogy gondosan ellenőrizze a lejárati dátumokat és a vákuumos csomagolások sértetlenségét; illetve azt is, hogy mindent jó alaposan mosson meg, miután hazaért – ő is belevetette magát a kukázásba.

Olyan volt belemászni a kukákba, mintha egy élelmiszerboltba sétáltam volna be – csak itt minden ingyen volt

 mondja Sahar, aki a kukákban rendszeresen annyi jó minőségű élelmiszert talál, hogy barátait is abból szokta megvendégelni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!