Mikor menthető meg egy fog?

Bár a fogorvosok legtöbbször a végsőkig küzdenek egy fog megtartásáért, az is előfordulhat, hogy az már semmilyen módon nem menthető meg. Mikor orvosolhatóak a panaszok töméssel, és mikortól válik elkerülhetetlenné a fog kihúzása?

"Voltam fogászati rendelőben, és azt mondták, van 2 szuvas fogam, viszont nem érzékeny még, és a kihúzását javasolják. Azért nem húzták még ki eddig, mert a Szent László utcai rendelőben jártam Pesten, és hát... több időbe is tellett volna ott. Miért kellene kihúzni? Miért nem lehetne betömni? Erről nekem nem beszéltek" - tette fel a kérdést Orvos Válaszol rovatunkban egy 31 éves olvasónk. Bár fájdalom, és komoly szuvasodás esetén legegyszerűbb megoldásnak a problémás fog kihúzása tűnhet, az újabb fogászati trendeknek köszönhetően egyre több lehetőség nyílt a fogak megmentésére. Néha azonban a legnagyobb igyekezet ellenére sem kezelhető a szájban lévő probléma egyszerű töméssel. Mikor menthető egy fog, és mely esetekben válik elkerülhetetlenné a kihúzása?

A fogak sérülése alatt általában a fogak letörését, kitörését értjük, súlyosságát az alapján osztályozzuk, hogy csak a fogzománcot vagy az alatta lévő rétegeket is érinti-e. Mit lehet egy ilyen foggal kezdeni? Cikkünkben a válasz!

Nem mindig segíthet a tömés

Annak, hogy a fogak eltávolítását javasolták, több oka lehet, nem csak egyedül a fájdalom az egyetlen kritérium - válaszolta Dr. Rácz László fogorvos. "Az igaz, hogy a ma rendelkezésre álló technológiákkal a legtöbb fog megmenthető, de tudni kellene pontosan, hogy miért javasolta a fogorvosa a foghúzást. Egy alapos kivizsgálás után dönthető csak el, hogy a fog megmenthető, illetve azt, hogy van-e egyáltalán értelme" - hangsúlyozta.

A fog megtartása a fogorvosok egyik elsődleges feladata. Ennek egyik módja a tömés, azaz ha a szuvas részt megtisztítják, majd feltöltik valamilyen tömőanyaggal. Töméssel viszont már sok esetben azért nem lehet megtartani egy adott fogat, mert például külső behatás miatt elhalt, vagy mert olyan gyulladásos folyamat zajlott le a fogágynál, ami szintén a fogideg elhalásához vezetett. Szintén nehéz a fogat megmenteni abban az esetben, hogyha a szuvasodás már elérte a fogidegkamrát.

Egy alapos kivizsgálás után dönthető csak el, hogy a fog megmenthető-e
Egy alapos kivizsgálás után dönthető csak el, hogy a fog megmenthető-e

A fájó fogat gyakran gyökérkezeléssel , vagyis az ideg eltávolításával kezelik, megesik azonban, hogy a fognak olyan elágazásai és görbületei vannak, amelyek nem teszik lehetővé az ideg teljes eltávolítását. Hogyha a beavatkozást nem sikerül megfelelően elvégezni, akkor fennáll a veszély, hogy a gyökércsúcs körül granulóma, ciszta vagy más elváltozás alakul ki. Bizonyos kezeléssel még ilyenkor is menthető a fog, az orvos lehetőségei azonban ez esetben már korlátozottak.

Fontos, hogy a szakember foghúzás előtt mérlegeljen minden lehetőséget a fogak megmentéséért, de a problémát is kezelje, hiszen egy rossz fog súlyos egészségügyi problémák előfutára lehet. "A rossz vagy a nem tökéletesen kezelhető fogak, később rengeteg problémát tudnak okozni. Azt javasolom, hogy keressen egy olyan fogorvost, akiben megbízik, és vele beszélje meg a lehetőségeket, hiszen ő látja, hogy pontosan milyen állapotba van a foga" - mondta el Dr. Rácz László.

Orvos Válaszol rovatunkban több területen praktizáló szakemberek állnak olvasóink rendelkezésére. Tegye fel kérdését ön is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.