Merkely: a fiataloknak nem ajánlott a 3. oltás

A koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisa leginkább azoknak javasolt, akik idősek vagy gyenge immunrendszerrel rendelkeznek - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Leginkább annak szükséges a harmadik koronavírus elleni oltás Merkely Béla szerint, akinek gyenge az immunrendszere. Ide tartoznak mások mellett a kemoterápiában részesülő onkológiai betegek, a 65 év felettiek és az egyes krónikus betegségekben szenvedők is. A többiek esetében azonban nem a harmadik oltás a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy az első két dózist mikor veszik fel - írta meg az Index.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Egy férfi átveszi igazolását a koronavírus-oltás harmadik, emlékeztető adagjáról. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Így éljük túl a legnagyobb eséllyel

A szakember Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával folytatott beszélgetésében hangsúlyozta, hogy az alapimmunizálás már önmagában is hatalmas védettséget ad a COVID-19 ellen. (A teljes beszélgetés itt nézhető meg.) A Semmelweis Egyetem rektora saját elmondása szerint annak örülne a legjobban, ha az első és a második körös oltások száma növekedne.

Koronavírus: minden, amit a 3. oltásról tudni kell - kattintson!

"Senki nem lehet biztos abban, hogy egy ilyen megbetegedést túlél, csak akkor, ha felveszi mind a két oltást" - figyelmeztetett Merkely Béla. A szakember egyébként egyáltalán nem ajánlja az ismétlő oltást a fiatalok számára, illetve korábban már azt is kifejtette , hogy a várandós nőknek sem javasolja a harmadik dózis felvételét.

Lesz-e negyedik hullám itthon?

A szakértő arra is kitért, hogy az új típusú koronavírus újabb variánsai csak akkor tudnak egy új járványhullámot kirobbantani, ha sok a még fogékony szervezet, vagyis az olyan személy, aki még nem szerzett védelmet sem védőoltás, sem megfertőződés útján. Arra viszont csak egészen minimális esélyt lát a rektor, hogy az oltottak közül bárki súlyosan megbetegedjen.

A koronavírus-járvány negyedik hazai hullámát Merkely is igen valószínűnek tartja, de arra számít, hogy ez nem lesz majd olyan intenzív, mint a második és a harmadik járványhullám. Megnyugtatásként kiemelte, hogy Magyarország elegendő koronavírus-vakcinával rendelkezik, és úgy látja, hogy egészségügyi dolgozókból sincs hiány.

Koronavírus: az iskolakezdéssel robbanhat be a 4. hullám - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.