Halálbüntetés vár rá, mert a vád szerint megrázta a kislányát

Csütörtök kivégezhetik azt az 57 éves férfit, akit akkor 2 éves kislánya 2002-es megöléséért ítéltek el Texasban. Ezzel ő lehet az első személy az Egyesült Államokban, akin az úgynevezett megrázott gyermek szindrómához köthetően hajtanak végre halálbüntetést.

Robert Robertson 2002. január 31-én vitte be a Texas állami Palestine kórházába 2 éves lányát, Nikki Curtist. Az apa elmondása szerint lánya magas lázzal járó megbetegedéssel küzdött és leesett az ágyról. A kislány a kórházban már nem lélegzett, bőrén pedig kékes elszíneződések látszottak – írja az esetről a Time. Ezután mentőhelikopterrel átszállították Dallasba, halálát az ottani kórházban állapították meg. Nikki sérülései alapján a kórházi személyzet bántalmazásra gyanakodott, majd megállapítást nyert, hogy tünetei összecsengenek az úgynevezett megrázott gyermek szindrómával.

Robert Robertson, halálbüntetés, megrázott gyermek szindróma
Robert Robertsonon október 17-én hajtják végre a tervek szerint a halálbüntetést. Fotó: Ilana Panich-Linsman/The Innocence Project

Mint az a Semmelweis Egyetem egy korábbi közleményében olvasható, a kisgyermekek megrázása nagyjából olyan hatással van a szervezetükre, mint egy frontális ütközés. „A kisbaba még nem tudja megtartani a fejét, az ide-oda billeg erős gyorsulásokkal, lassulásokkal, miközben az agy csúszkál a koponyán belül. Néhány másodperc is elég ahhoz, hogy a kemény agyhártya alatt elszakadjanak az erek, vérömlenyek keletkezzenek és súlyosan károsodjon a baba agya” – olvasható a cikkben. Bár a felnőttek nem is mindig sejtik, milyen súlyos sérülést okoznak gyermeküknek, valójában ez a gyermekkori bántalmazás egy igen gyakori formája. Jellemzően idegességükben, tehetetlenségükben rázzák meg a vigasztalhatatlanul síró kisbabát anélkül, hogy tisztában lennének a következményekkel. De előfordulhat az is, hogy durva játéktól, levegőbe dobálástól szenved agykárosodást a kicsi.

Lánya halála ellenére Robertsonon nem mutatkozott semmilyen érzelem a kórházban, ami szintén felerősítette a vele szemben felmerülő gyanút. Végül a halálesetet követő napon, február elsején emeltek vádat vele szemben gyilkosság miatt. A férfi több mint két évtizede van halálsoron, csütörtökön pedig nagy valószínűséggel végrehajtják rajta a halálos ítéletet.

Sokan vitatják a vádakat

Robertson ártatlansága mellett nemcsak ügyvédjei, de politikai képviselők, orvosi szakértők és nonprofit jogvédő szervezetek is intenzíven kiállnak. Érvelésük szerint az ítélet alapjául szolgáló bizonyítékok részben hibásak, részben elavultak. Azt állítják, hogy Nikki Curtis tüdőgyulladás és vérmérgezés következtében vesztette életét, ráadásul olyan gyógyszereket írtak fel a kezelésére, amelyeket nem lett volna szabad, és azok szintén hozzájárulhattak a légzése romlásához – írja az AP hírügynökség. Ezenkívül a férfi védelmezői azt is hibának tartják, hogy a kislány halálának okát három tünetre alapozva állapították meg az orvosok: az agy körüli bevérzésekre, az agyduzzanatra és a szembevérzésre. Szerintük ugyanis esések és olyan akut megbetegedések is kiválthatnak hasonló szimptómákat, mint akár a tüdőgyulladás.

Ami pedig Robertson kórházbeli közönyös viselkedését illeti, az az ügyvédek szerint valójában autizmusának tudható be, amelyet 2018-ig nem diagnosztizáltak nála. „Nem követtem el semmilyen bűncselekményt. Hamisan, jogtalanul ítéltek el – azt mondták, hogy bűncselekmény volt, pedig nem történt bűncselekmény, sem semmi ilyesmi, csak beteg volt a kislányom” – nyilatkozta a halálra ítélt férfi a CNN-nek a napokban. Az ügyészek ugyanakkor változatlanul fenntartják, hogy Roberson újonnan bemutatott bizonyítékai nem cáfolják azt az állításukat, miszerint Nikki Curtis az apja által okozott sérülésekbe halt bele.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!