Meggyilkolta rabtársát egy pszichiátriai beteg fogvatartott

Meggyilkolta társát egy pszichiátriai beteg fogvatartott a tököli börtönben - közölte Makula György ezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának kommunikációs vezetője.

A beszámoló szerint kedd reggel a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben két fogvatartott összeverekedett a pszichoszociális részleg egyik kétszemélyes zárkájában. Az elsődleges információk alapján a két fogvatartott - akik mindketten pszichoszociális elkülönítésben és egészségügyi kezelésben részesültek a különböző pszichiátriai megbetegedéseik miatt - valamilyen okból összeszólalkozott. Az egyikük megragadta a zárkafelszerelés részét képező fogvatartotti ülőkét, amellyel a másik elítéltet több alkalommal fejbe ütötte, aki a bántalmazás következtében életét vesztette.

A felügyelet azonnal észlelte a bántalmazást, a szükséges intézkedéseket megtették, a fogvatartott tettét elismerte, ellenállást nem tanúsított. Eközben megkezdték az áldozat újraélesztését, defibrillátort is alkalmaztak, valamint értesítették az Országos Mentőszolgálat munkatársait, de a fogvatartott életét már ők sem tudták megmenteni - ismertette.

Makula György közölte: a 39 éves elkövető már a börtönbe befogadása előtt is kezelt pszichiátria beteg volt, skizofrénia és egyéb mentális betegségei miatt gyógyszeres és terápiás kezelésben is részesült. Emlékeztetett: a büntetés-végrehajtási intézetek a pszichoszociális részlegen helyezik el azokat az elítélteket, akik mentális állapotuk, személyi körülményeik miatt különleges gondozást igényelnek. "Kollégáink, különösen a reintegrációs tisztek és a börtönpszichológusok speciális terápiás és reszocializációs programokkal segítik a pszichés zavarokkal küzdő elítéltek életét" - közölte az ezredes.

Elmondta, a börtönökben dolgozó pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek folyamatosan vizsgálják, értékelik és elemzik a veszélyeztetett fogvatartottak pszichés állapotának aktuális állapotát, azonban minden igyekezetük ellenére előfordul - átlagosan évente egy-két - eset, amikor nem előzhető meg egy ilyen tragikus esemény. Megjegyezte: a magyar börtönökben nagyon ritkán fordul elő halálos kimenetelű fogvatartotti konfliktus, tavaly és 2021-ben egy-egy eset, 2022-ben két ilyen történt, míg 2019-ben és 2020-ban egy sem. Arra is több példa van, amikor a kezelt fogvatartottak nem egymást, hanem a börtönök egészségügyi személyzetét támadják meg. Alig fél éve például az egyik elítélt megpróbálta megerőszakolni a Csillagbörtön egyik munkatársát az intézet egészségügyi részlegén. 2022-ben pedig Lengyelországban, Rzeszów városában az egyik, pszichés zavarokkal küzdő fogvatartott meggyilkolta az őt kezelő börtönpszichológust.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!