"Még soha nem volt ennyire veszélyeztetett a világ"

Megkongatta a vészharangot az ENSZ főtitkára, António Guterres, aki szerint "még soha nem volt ennyire veszélyeztetett és megosztott a világ".

A Föld "életjeleinek" gyengülésére figyelmeztet egy, a BioScience című szaklapban megjelent cikkben a világ több mint 10 ezer vezető kutatója.

"A világnak fel kell ébrednie. A szakadék szélén állunk, és a rossz irányba haladunk" - mondta Guterres az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszaka általános vitájának keddi megnyitóján New Yorkban. A portugál diplomata sötét képet festett a nemzetközi helyzetről, amelyet szerinte beárnyékol az együttműködés hiánya a koronavírus-járvánnyal szemben, a kevés előrelépés az éghajlatváltozás elleni fellépésben, a növekvő egyenlőtlenségek, illetve a válság az olyan országokban, mint Afganisztán, Jemen és Etiópia.

A koronavírus-járvány és az éghajlati válság számos nagy globális problémát felszínre hozott.
A koronavírus-járvány és az éghajlati válság számos nagy globális problémát felszínre hozott. Fotó: Getty Images

Guterres a koronavírus-járvánnyal összefüggésben "erkölcstelennek" nevezte, hogy míg sok gazdag ország már teljes mértékben beoltotta lakosságának nagy részét, addig például az afrikai lakosok több mint 90 százaléka még mindig az első adag védőoltásra vár. Az ENSZ-főtitkár külön felhívta a figyelmet a globális felmelegedés növekvő hatására, egyúttal sürgős cselekvésre szólította fel az országokat, szorgalmazva, hogy tegyenek ambiciózus kötelezettségvállalásokat az ENSZ novemberi, klímaváltozásról szóló konferenciáján (COP26) a skóciai Glasgow-ban.

Egoizmus és hatalmi egyenlőtlenség

A világszervezet főtitkára úgy gondolja, a koronavírus-járvány és az éghajlati válság számos olyan nagy globális problémát felszínre hozott, mint a szolidaritás hiánya, az egoizmus, a korrupció és a hatalmas egyenlőtlenség, amelyek nagymértékben növelik a bizalmatlanságot és a kétségbeesést az emberek körében. "Amikor azt látják, hogy milliárdosok tesznek űrsétát, miközben milliók éheznek a földön... Amikor a szülők azt látják, hogy gyerekükre olyan jövő vár, amely rosszabbul fest a jelenlegi problémákhoz képest is... Amikor a fiataloknak nincs jövőképük..." - sorolta a szemléletes példákat.

Guterres megkongatta a vészharangot a konfliktuszónákban uralkodó helyzet miatt is, kezdve Afganisztánnal. Ezzel összefüggésben arra kérte a nemzetközi vezetőket, hogy sokszorozzák meg a humanitárius segítségnyújtást, egyúttal vegyék védelmükbe az emberi jogokat, különös tekintettel a nők és a lányok jogaira.

Az ENSZ-főtitkár sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a világ számos részén ismét katonai puccsok történnek, és részben a nemzetközi közösség egységének hiányát tette ezért felelőssé. "A geopolitikai megosztottságok aláássák a nemzetközi együttműködést, és korlátozzák a Biztonsági Tanács (BT) képességét a szükséges intézkedések meghozatalára. Ez a büntetlenség légkörét erősíti" - fogalmazott Guterres, aki az állam- és kormányfők tucatjai előtt elmondott beszédének végén változtatásokat javasolt, továbbá a bizalom helyreállítását sürgette. Egyúttal hangsúlyozta, fontos lenne új lendületet adni a multilateralizmusnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!