Letiltották a magzat szót

A Trump-adminisztrációt bíráló szakemberek szerint aggodalomra ad okot, hogy az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ 2019-es költségvetésével kapcsolatos dokumentumaiban megtiltották az olyan szavak és kifejezések használatát, mint a "tudományosan megalapozott" vagy a "magzat".

A The Washington Post múlt pénteken számolt be arról, hogy a központ (a CDC) munkatársai olyan utasítást kaptak a kormányzattól, amely szerint a közegészségügyi szervezet 2019-es költségvetési dokumentumaiban nem fordulhat elő a következő hét szó és kifejezés:

  • magzat
  • transznemű
  • érzékeny
  • jogosultság
  • különbözőség
  • bizonyítékokon alapuló
  • tudományosan megalapozott

Egy CDC-ben dolgozó, magát megnevezni nem akaró forrás a Postnak azt is elmondta, hogy a CDC mellett az egészségügy és az emberi erőforrások minisztériumához (HHS) tartozó más hivatalok is kaptak ilyen értelmű utasítást.

Több szó használatát is megtilthatták a CDC költségvetési dokumentumaiban
Több szó használatát is megtilthatták a CDC költségvetési dokumentumaiban

A tárca szóvivője, Matt Lloyd azonban visszautasította a Postban foglaltakat: mint mondta, helytelenül interpretálták a "párbeszédet", amely a költségvetés előkészítési folyamatában zajlik. "A HHS továbbra is felhasználja az elérhető legjobb tudományos bizonyítékokat minden amerikai egészségi állapotának javítására. A HHS határozottan arra biztat, hogy a programok értékelésénél és a költségvetési döntéseknél alkalmazzák az eredményeket és bizonyítékokat" - fogalmazott a szóvivő.

A családtervezéssel foglalkozó, civil szervezetként működő női egészségügyi hivatal (PPFA) vezetője, Dana Singiser azonban szombaton azért bírálta a Trump kormányzatot, mert szerinte "megpróbálják radikálisan megváltoztatni a CDC fókuszát". Singiser "elképzelhetetlenül veszélyesnek" nevezte, hogy megtiltják a CDC-nek, hogy olyan dolgokról beszéljen, amelyek alapvetőek az amerikai egészségügyben. Mint mondta: alapvető, hogy elismerjék a transzneműeket, kielégítsék egészségügyi szükségleteiket, és rámutatott, hogy "lehetetlen a zikavírus elleni küzdelem a nők és magzatok egészségének védelméért, ha nem szabad a magzat szót használni". Hozzátette: az olyan fertőzőbetegségek megelőzéséért folyó kutatásokhoz, mint az ebola , elengedhetetlen, hogy tudományról és bizonyítékokról essen szó.

Kama Harris demokrata szenátor nevetségesnek nevezte a tiltást. A Tudomány Fejlődésének Amerikai Szövetsége nevében pedig a szervezet elnöke, Rush Holt fizikus fogalmazott meg egy Twitter-üzenetet: "A CDC számára a költségvetési dokumentumokban megtiltott szavak között szerepel a 'bizonyítékon alapuló' és a 'tudományosan megalapozott'. Itt egy szó, amely még megengedett: nevetséges."

A Bostoni Egyetem Közegészségügyi Karának dékánja, Sandro Galea szerint nem lehet félvállról venni ezt az ügyet, ugyanis "a szavak, amelyeket használunk, végül is meghatározzák, hogy mivel törődünk és mi kap prioritást". Ha az ember nem használhat olyan szavakat, mint a "transznemű" vagy a "különbözőség", akkor ez világosan megmutatja, hogy ezekre a dolgokra nem fordítunk figyelmet - fűzte hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!