Lehet-e cigizni munkaidőben?

A munkahelyeken vagy munkavégzés közben nem lehet nyakra-főre rágyújtani, mert a nemdohányzókat igen erős törvények védik. Az alábbiakból azonban kiderül, hogy munka közben milyen feltételek között lehet dohányozni.

A dohányzás káros hatása és a dohányáruk magas ára ellenére a felmérések szerint Magyarországon a dohányzók aránya a férfiak körében mintegy 40-42 százalék a nőknél pedig 28-29 százalék. A nemdohányzók védelméről szóló törvény a dohányzókra nézve igen szigorú szabályokat tartalmaz. Sőt, 2016 májusától az elektromos cigaretta (e-cigaretta) is ugyanolyan korlátozás alá esik a fogyasztást, az árusítást és a reklámozást tekintve, mint a hagyományos dohányáruk – figyelmeztet a munkaugyerthetoen.blog.hu" target="_blank">Munkaügy érthetően blogon Horváth Zsolt munkaügyi szakértő.

Bármennyire is érzékenyen érinti a dohányzókat, jogszerűen a dohányzás miatt nem lehet megszakítani a munkavégzést, hiszen a munkáltató nem köteles a dohányzásra külön időt elkülöníteni. Így dohányzásra csakis a Munka Törvénykönyve által előírt munkaközi szünetet lehet felhasználni, természetesen betartva a nem dohányzók védelméről szóló törvényben leírtakat, szigorúan beleértve a helyszínre vonatkozó előírásokat is. A munkaközi szünet elsősorban a munkavállaló testi-lelki regenerálódására, valamint étkezésre szolgál.

A számítógép előtt ülőknek óránként 10 perc munkaszünet jár

A fő szabály szerint a munkavállaló részére, ha a beosztás szerinti napi munkaidő a 6 órát meghaladja 20 perc, ha a 9 órát meghaladja, további 25 perc munkaközi szünetet kell teremteni. A munkaidőbe a rendkívüli munkaidő tartamát be kell számítani.

A felek megállapodása, vagy kollektív szerződés alapján a munkáltató a munkavállalók számára legfeljebb 60 perc munkaközi szünetet adhat. Azért csak ennyit, mert ez nem tartozik bele a munkaidőbe, így díjazás sem jár érte (kivéve a készenléti jellegű munkaköröket)! Fontos megjegyezni, hogy a munkaközi szünetet legalább 3, legfeljebb 6 óra munkavégzést követően kell kiadni, és a munkáltató jogosult ezt akár több részletben is megtenni.

A dohányzás rendkívül rossz hatással van a tüdőre és számos súlyos, akár halálos kimenetelű betegség rizikóját növeli. Azonban jó néhány kevésbé ismert, de legalább olyan káros következménye lehet a cigarettázásnak. Részletek!

Manapság nem ritka, hogy valaki a teljes munkaidejében számítógéppel dolgozik. Ők nagyrészt ismerik a képernyő előtti munkavégzésről szóló rendeletnek azt a rendelkezését, amely előírja, hogy a munkáltatónak úgy kell megszerveznie a munkafolyamatokat, hogy a képernyő előtti munkavégzést óránként legalább 10 perces szünetek szakítsák meg.

Ezt a szünetet nem szabad összekeverni a munkaközi szünettel, hiszen itt nem arról van szó, hogy a munkaidőn kívül díjazás nélküli szabadidőt köteles adni a munkáltató, csupán a képernyő előtti munkavégzéstől eltérő munkát kell adnia a munkavállalónak. Amennyiben a munka jellegénél vagy egyéb okból a munkáltató ezt nem tudja megtenni, akkor a képernyő előtti munkavégzés szünetének idejét akár dohányzásra is fel lehet használni, ráadásul erre az időre a munkavállalónak – a munkaközi szünettel ellentétben – fizetés is jár.

Mindenkinek joga van az egészségügyi szünetekhez akár a munkaközi szüneten kívül is, amelybe azonban a dohányzás természetesen nem tartozik bele. A fentieket összegezve jogszerűen csak egészségügyi, valamint munkaközi szünet létezik, cigiszünet nincs!

Forrás: munkaugyerthetoen.blog.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!