Legyen kötelező elsősegélynyújtást tanulni!

A Vöröskereszt arra szólította fel az európai országokat, hogy tegyék kötelezővé az életmentő elsősegélynyújtó tanfolyamokat, mert az emberek ezen a téren túlságosan a sürgősségi szolgálatokra hagyatkoznak.

"Az igazság az, hogy biztatóan hangzik, hogy az európai országok 56 százaléka kötelezővé tette az elsősegélyt a jogosítvány megszerzéséhez, ez azonban nem elegendő. Úgy véljük, európai szintű szabályozásra lenne szükség" - nyilatkozta Dianne Issard, a francia Vöröskereszt elsősegély szakértője.

Újraélesztés a Bee Gees ritmusára

A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége által készített jelentés szerint az egyes országok hozzáállása eltér. Norvégiát emelték ki az általános elsősegély nyújtási készségek mintájaként. Itt ugyanis a lakosság kilencvenöt százaléka részesül oktatásban, gyakran már az iskolában, később pedig emlékeztető kurzusokon is részt vesznek. Ausztriában és Németországban a népesség nyolcvan százaléka részesül elsősegélynyújtó képzésben. Hollandiában viszont csak két százalék, Szerbiában három százalék, Nagy-Britanniában öt százalék, Spanyolországban pedig hat százalék végez ilyen tanfolyamot.

Issard szerint Dél- és Kelet-Európában az emberek általában azt hiszik, hogy minden rendben van velük, mert rendelkezésükre állnak a sürgősségi szolgálatok. Előfordulhat azonban, hogy a segítség túl későn érkezik, és a sürgősségi újraélesztés fontos áthidaló megoldást jelenthet. Az elsősegély képzés pedig megadja az embereknek azt az önbizalmat, amely a gyors cselekvéshez szükséges. Bár a szívverés néhány perccel a légzés leállása után szűnik meg, a városi mentőszolgálatoknak a Vöröskereszt adatai szerint átlagosan tíz percbe telik a helyszínre érni.

"Ha képesek vagyunk közbelépni, hatékonyan segíteni baleset után egy családtagunknak, munkatársunknak vagy egy járókelőnek, egyszerűen életet menthetünk" - nyilatkozta a francia Vöröskereszt jószolgálati nagykövete, Adriana Karembeu topmodell.

A Vöröskereszt szombaton rendezi meg az Elsősegélynyújtás Világnapját.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!