Koronavírus: vérével segített Áder János

A véradás a járványon kívül is fontos, de most különösen nagy a jelentősége.

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 2284-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Emellett újabb 14 idős, krónikus beteg hunyt el. Kattintson a további részletekért.

Az összefogás és a segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozta a koronavírus-járványban Herczegh Anita csütörtökön Budapesten a közmédiának nyilatkozva, miután férjével, Áder János köztársasági elnökkel vért adott a II. Civil véradás programon. "Ha ilyen nehéz helyzetbe kerültünk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy ezen kicsit enyhítsünk!" - mondta Herczegh Anita, kiemelve: számára a véradás évtizedek óta állandó program, a járványtól függetlenül is jelentkezett volna véradóként. Természetesnek nevezte, hogy ha egészségesnek érzi magát és felhasználható a vére, akkor segítsen a rászorulóknak. Megjegyezte, a járvánnyal összefüggésben azt látja: az emberek összekapaszkodnak, összetartanak, és nagyon sok pozitív példát lát arra, hogy emberek megmozdulnak azért, hogy segítsenek másoknak.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, véradás, Áder János, Herczeg Anita
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita vért ad a II. Civil Véradás elnevezésű programban, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Báthory utcai konferenciatermében. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Vérrel nem terjed a vírus

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ismertette: második alkalommal szervezik meg a Civil véradást, ahogy tavaly, idén is 22 helyszínen, elsősorban megyeszékhelyeken és a fővárosban lehet vért adni. Jórészt az Országos Vérellátó Szolgálat irodáiban van lehetőség erre, a véradást országosan a helyettes államtitkárság koordinálja. A program hétfőn kezdődött és pénteken zárul. A helyettes államtitkár közölte: tavaly mintegy 600-an adtak vért a kezdeményezés során, közülük 140-en első alkalommal. Bízik abban, hogy ebben a válságos időszakban talán még többen fognak vért adni, mint a múlt évben, mivel szükség van a civilek és minden magyar ember szolgálatára.

Hangsúlyozta: a koronavírus cseppfertőzéssel terjed, vér útján nem, ezért aki eddig is véradó volt, nyugodtan menjen el vért adni. Hozzátette: minden helyiségben, ahol ez a program zajlik, minden szükséges óvintézkedést megtesznek, például már a bejáratnál lázat mérnek. Szalay-Bobrovniczky Vince azt kérte mindenkitől: segítsen embertársain, és nemcsak a rendszeres, de az első véradókra is számítanak.

Válogatott magyar tornász is megfertőződött a koronavírussal - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!