Koronavírus: sok múlik a következő 2-3 héten

Óva intette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kormányokat attól, hogy túl hamar oldják fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

A járvány által leginkább sújtott 10 ország közül hét az európai térségben található - mondta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója. Kiemelte Spanyolországot, Olaszországot és Németországot a járvány terjedésének lassulásával kapcsolatban, és megjegyezte, haladást sikerült elérni Ausztriában, Hollandiában és Svájcban. Azonban aggodalmát fejezte ki a koronavírus-fertőzéses esetek növekvő számával kapcsolatban egyebek között Törökországban, Izraelben, Svédországban, Finnországban és Ukrajnában.

A koronavírus-járvány elleni védekezésképpen fertőtlenítenek egy bukaresti utcát védőruhás városi alkalmazottak. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
A koronavírus-járvány elleni védekezésképpen fertőtlenítenek egy bukaresti utcát védőruhás városi alkalmazottak. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Lezárt kikötő és tábor

Olaszországban az elmúlt napban csökkent az új halálesetek száma, a diagnosztizált fertőzötteké viszont nőtt. Az 552 új halálesettel a halálos áldozatok száma elérte a 17 669-et - közölte szerda este a polgári védelem. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1195-tel emelkedett az egy nappal korábbi 880-hoz képest. Ez az ötödik egymás utáni nap, hogy egyetlen beteg sem került az olaszországi kórházak intenzív osztályaira. A járvány miatt lezárták az olasz kikötőket a migránsokkal érkező NGO-hajók előtt. Görögországban a Ritszona menekülttábor után a Malakasza tábort is karantén alá vonták, mert a létesítmények 28 lakójának szervezetében kimutatták a koronavírust.

Negyven tengerész is elkapta

A tervezettnél előbb hazatér Franciaországba a Charles De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó az Atlanti-óceánról, miután a fedélzetén mintegy negyven tengerész a koronavírus enyhébb tüneteit mutatja - közölte szerdán a francia hadügyminisztérium, egy héttel azután, hogy a Theodore Roosevelt amerikai repülőgéphordozó-hajón tört ki a koronavírus-járvány. Franciaországban a Johns Hopkins egyetem adatai szerint szerda este több mint 110 ezer fertőzöttet és több mint 10 ezer halálesetet tartottak számon.

Egy nap alatt 5500 új beteg Az új koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályon kezelt Boris Johnson stabil állapotban van és reagál a kezelésre. A brit kormányfőt vasárnap este vitték kórházba, és hétfő este került az intenzív osztályra. A legfrissebb hivatalos adatok szerint Nagy-Britanniában eddig 232 708 szűrést végeztek és 60 734 páciens szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 vírus jelenlétét. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 5492-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az előző este zárult 24 órában 938 beteg halt meg; ezzel a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma 7097-re emelkedett. Ez volt az eddigi legmagasabb napi halálozási szám a nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

Egymillió teszt Németországban

Elérhette az egymilliót a SARS-CoV-2 vírusra végzett tesztek száma Németországban a szövetségi kormány szerdai becslése szerint. A negatív eredmények aránya meghaladja a 90 százalékot. Az egészségügyi tárca arról is tájékoztatott, hogy nagyjából tízezer ágy van még szabadon a kórházak és klinikák intenzív osztályain a Covid-19 súlyos eseteinek kezelésére. Németországban az igazolt fertőzöttek száma megközelíti a 110 ezret, a haláleseteké meghaladta a kétezret.

Csehországnak talán sikerült

Ausztriában egymást követően már az ötödik napon csökken a vírusi okozta megbetegedésben szenvedők száma, míg kedden még 8043, addig szerdán 7890 embert tartottak nyilván. Eddig összesen 12 824-en fertőződtek meg koronavírussal az országban. A betegségnek 227 halálos áldozata van. Csehországban sikerült megakadályozni a koronavírus-járvány ellenőrizetlen terjedését, ezért az ország megkezdheti a felkészülést a normális élethez való visszatérésre - jelentette ki szerdai prágai sajtótájékoztatóján Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter. A tárca jelenleg azzal számol, hogy április végén a fertőzöttek száma mintegy 10 600 körül alakul, holott a korábbi becslések 14 200 fertőzöttről beszéltek.

Kemény küzdelem előtt állnak

Szlovákiában több mint kétszeresére nőtt az előző naphoz képest az új diagnosztizáltak száma, a 101 új esettel 683 fertőzöttet tartanak nyilván, a betegségnek 2 halálos áldozata és 13 gyógyultja van. Ukrajnában rekordot döntött a fertőzöttek és áldozatok napi növekedésének száma, a kormány a karantén meghosszabbítását tervezi. Az elkövetkező két-három hét döntő jelentőségű lesz a koronavírus terjedése elleni küzdelemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormány tagjaival és a régiók vezetőivel tartott szerdai videokonferencián, amelyen újabb szociális, és gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Oroszországban egy nap alatt 1175-tel, 8672-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzések száma a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 15,7 százalékos növekedési rekord. Az elmúlt egy nap alatt öten hunytak el a Covid-19 betegség következtében, a halottak száma 63. Eddig 580 gyógyulást regisztráltak.

Iránban feloldják a korlátozásokat

Felajánlják fizetésüket - összesen egymillió euró értékben - a bolgár képviselők és a kormánytagok a közegészségügy részére a koronavírus-járvány visszaszorítására. Iránban, ahonnan több mint 64 ezer fertőzöttet és négyezer halálesetet jelentettek, a hét végétől három szakaszban oldják fel az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseket. Narendra Modi indiai kormányfő szerdán közölte, hogy valószínűtlen az 1,3 milliárd lakosú ország egészében elrendelt kijárási tilalom feloldása április 15-én, mivel a legújabb jelentések szerint az utóbbi 24 órában megugrott a fertőzések és halálesetek száma. Világszerte szerda este 1 464 852 volt a fertőzöttek, 83 615 a halálesetek és 308 757 a gyógyultak száma.

Védőruhára ragasztott mosolygós fotókkal próbálnak kedveskedni a betegeknek az amerikai orvosok - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra