Koronavírus: mutatjuk, meddig marad a szigor

A koronavírus-járvány második hullámának megfékezését célzó, november óta fennálló korlátozások sikeresen megakadályozták a járványgörbe erőteljes felfutását, az egészségügy működőképességét pedig megóvták. Most azonban itt a harmadik hullám, így a lazításnak még nem jött el az ideje - hangzott el a csütörtöki kormányinfón.

Koronavírus: mennyi vakcinát kaptunk eddig? Kattintson!

A szerdai kormányülésen született legfontosabb döntésekről szokás szerint Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be. Elmondása szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma minket is elért, a járványügyi szakemberek pedig úgy vélik, hogy nehéz két hét vár ránk. "Az elkövetkezendő 1-2 hétben drámaian romolhatnak a számok" - fogalmazott. Épp ezért a kormány úgy döntött, hogy az érvényben lévő korlátozásokat március 15-éig meghosszabbították.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Még két hétig biztosan elfelejthetjük a nyitást. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mikor jöhet a nyitás?

A miniszter úgy fogalmazott, hogy az új típusú koronavírus már csaknem egy éve van velünk, és azóta vagyunk kénytelenek elszenvedni a korlátozásokat és a megváltozott életkörülményeket. Ezeket az intézkedéseket azonban addig fenn kell tartani, amíg a járványügyi szakértők szerint ez valóban indokolt. Március közepéig viszont a lakosság véleményét is várják a nyitás kérdéseit boncolgató nemzeti konzultáción.

Fontos az oltás

"Akkor jutunk a legközelebb a nyitáshoz, ha minél többen védetté válnak" - jelentette ki Gulyás, és egyúttal mindenkit arra biztatott, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra. Elmondása szerint az elkövetkezendő hetekben jelentősen felgyorsul a koronavírus elleni vakcinázás üteme, és egy hét alatt több embert tudnak majd beoltani, mint amennyit eddig összesen.

Kiderült továbbá, hogy március 1-jétől fogják postázni a védettségi igazolványokat. Arról viszont még nem született döntés, hogy ez milyen előnyökkel jár majd együtt. "A karantén alóli felmentés az egyetlen, amit már viztosan tudunk" - fűzte hozzá Gulyás Gergely.

Koronavírus: mutatjuk, hol romolhat a helyzet itthon - kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?