Koronavírus: mire jó a fokhagyma és a citrom?

Távolságtartástól a gyakori kézmosásig több óvintézkedés is bizonyítottan segíti az új típusú koronavírus terjedésének lassítását. A közösségi médiában és egyéb fórumokon ugyanakkor bőven találkozhatunk olyan megelőzési tanácsokkal is, amelyek már kevésbé megalapozottak tudományosan.

Természetes, hogy mindenki szeretné megóvni magát és szeretteit a COVID-19-től , amely ellen egyelőre nincs a kezünkben hatékony védőoltás, sem pedig egyértelműen hatásos gyógykezelés. Éppen ezért a legjobb, amit tehetünk, hogy életmódunkon keresztül igyekszünk meggátolni a fertőzést. Ahogy azonban a mondás is tartja, miszerint nem minden arany, ami fénylik, úgy az interneten keringő csodaszerek és praktikák sem feltétlenül hoznak olyan eredményt a valóságban, mint amilyet az egyes posztok és bejegyzések állítanak róluk. Taibat Ibitoye dietetikus, a Readingi Egyetem kutatója a leggyakrabban felmerülő, táplálkozással kapcsolatos mítoszokat gyűjtötte csokorba a The Conversation oldalán megjelent cikkében.

Fokhagyma

Csúnyán végződött egy angol nő története, aki fokhagymával próbálta meg kezelni a körömgombáját. Részletek itt.

Léteznek arra vonatkozó kutatási eredmények, hogy a fokhagyma bizonyos szintű antibakteriális hatással bír. Az olyan aktív összetevői, mint az allicin, az allil-alkohol és a diallil-diszulfid, védelmet nyújthatnak például a salmonella és a staphylococcus aureus baktériumok ellen. Ezzel együtt azonban mindeddig igen kevés vizsgálat történt a fokhagyma esetleg antivirális hatásaira vonatkozóan, márpedig a SARS-CoV-2 egy vírus, nem pedig baktérium. Összességében elmondható, hogy bár a fokhagymát egészséges élelmiszernek tekinthetjük, nincs tudományos bizonyíték, ami arra utalna, hogy képes lenne megelőzni vagy gyógyítani a COVID-19-et.

A fokhagyma egészséges, de nem véd meg a koronavírustól
A fokhagyma egészséges, de nem véd meg a koronavírustól. Fotó: Getty Images

Citrom

A langyos citromos víz mint csodaszer újra és újra előkerülő téma a legkülönfélébb egészségügyi problémák kapcsán. A világjárvány közepette is felkapott lett az alkalmazására vonatkozó javaslat a közösségi médiában, holott semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, hogy a citrom gyógyítani a betegséget. A gyümölcs kiváló forrása a C-vitaminnak , amelyről ismert, hogy nélkülözhetetlen az immunrendszer hatékony működéséhez. Ezzel együtt a citrom mellett számos egyéb zöldségben és gyümölcsben is megtalálható ez a tápanyag.

C-vitamin

Említettük, hogy a C-vitamin szerepet játszik a szervezet védekezőrendszere normális funkciójának fenntartásában, de érdemes hozzátenni, hogy nem ez az egyetlen tápanyag, amelyre szükségünk van e célból. Maga a felvetés egyébként, hogy a fokozott C-vitamin-bevitel hatásos eszköz lenne a koronavírus ellen, alighanem azokból a tanulmányokból ered, amelyek a vitamin és a hétköznapi nátha megelőzése, gyógyítása közötti kapcsolatot vizsgálták. Csakhogy ezek a kutatások sem hoztak egyértelmű és megingathatatlan bizonyítékot, és e tekintetben a koronavírus sem különbözik sokban a megfázástól.

Magyarán jelenleg nincs rá bizonyíték, hogy a fokozott C-vitamin-pótlás képes megelőzni vagy gyógyítani a COVID-19-et. Ráadásul kiegyensúlyozott, változatos, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag táplálkozással a legtöbb felnőtt képes fedezni szervezete szükségleteit, így nincs szüksége táplálékkiegészítőkre.

Lúgos élelmiszerek

Szintén többfelé felbukkant az a tézis az interneten, hogy minden élelmiszer, amelynek pH-értéke, azaz savassága magasabb, mint a vírusé, gyógymódot kínál a fertőzésre. Leegyszerűsítve, savas kémhatásúnak tekintjük a 7 alatti pH-értéket, semlegesnek a 7-es értéket, a felett pedig lúgos kémhatásról beszélhetünk. A különböző koronavírus-megelőzéssel foglalkozó bejegyzések lúgos élelmiszerként említik a többi között a citromot, lime-ot, narancsot, kurkumateát és avokádót. Csakhogy ezek az internetes források gyakran helytelen pH-értéket tüntetnek fel a különféle táplálékok mellett. Akad például olyan leírás, amely szerint a citrom pH-ja 9,9, holott a valóságban ez a gyümölcs erősen savas, hozzávetőleg 2-es pH-értékkel.

Olyan állításokkal is találkozni, hogy a savas ételek lúgossá válhatnak az emésztés során a szervezetben. Összességében azonban elmondható, semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy az elfogyasztott ételek kihatással lennének a vér, a sejtek vagy a szövetek pH-szintjére - nemhogy vírusfertőzéseket gyógyítanának. A test maga szabályozza savasságát, függetlenül attól, hogy mit eszünk.

Ketogén diéta

Magas zsír- és alacsony szénhidráttartalom - így lehet röviden jellemezni a ketogén étrendet, amelyről szintén megjelent, hogy védelmet nyújt a COVID-19-cel szemben. Az ötlet abból a felvetésből ered, hogy a diéta erősítheti az immunrendszert. Egérkísérletek során születtek is olyan eredmények, amelyek arra utalnak, hogy a ketogén táplálkozás támogathatja az influenza megelőzését vagy kezelését. Mindazonáltal ez még kevés ahhoz, hogy hasonló hatást feltételezzünk emberek esetében is. Ráadásul az influenza nem azonos a koronavírussal , így kijelenthető, hogy egyelőre nincs tudományos bizonyíték a ketogén diéta gyógyhatásának alátámasztására COVID-19 kapcsán.

Miben hihetünk valójában?

A Brit Dietetikusok Társaságának (BDA) álláspontja szerint nincs olyan élelmiszer vagy táplálékkiegészítő, amely önmagában megóvna bárkit is a SARS-CoV-2-vírustól. Ehelyett a szervezet inkább arra biztat, hogy kövesünk egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet immunrendszerünk támogatása érdekében. Fogyasszuk kellő arányban mind az öt fő táplálékcsoportot, így fehérjéket, szénhidrátokat, zöldségeket és gyümölcsöket, tejtermékeket, illetve növényi olajokat és zsírokat egyaránt. Így hozzájuthatunk azokhoz a tápanyagokhoz, amelyek nélkülözhetetlenek a normális immunfunkció megőrzéséhez, beleértve a rezet, folsavat, vasat, cinket, szelént, az A-, B6-, B12-, C- és D-vitamint. Emellett a COVID-19 megelőzése céljából rendszeresen mossunk kezet szappannal, tartsunk távolságot másoktól, valamint tartsuk be a kijárási korlátozás előírásait.

Forrás: theconversation.com

Hasznos a koronavírus-fertőzés megelőzése céljából, ha maszkot viselünk nyilvános helyen. Bővebben az nlc.hu cikkében olvashat a témáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!