Koronavírus: minden érettségiző maszkot kap

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg hétfőn az érettségi, lesz elég maszk a diákoknak és a tanároknak is.

Már egymillióan meggyógyultak a világon az új koronavírus-fertőzésből, ám még mindig több ezren halnak bele naponta a járványba. Kattintson összesítésünkért.

A koronavírus járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik meg a vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban elmondta, eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból. Az érintett diákok 97 százaléka érettségizni akar, a vizsgáktól - a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt - a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző lépett vissza - ismertette. Az írásbelik előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.

Az utolsó pillanatban is meggondolhatják magukat

Az államtitkár hangsúlyozta, semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolják meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán. Ha pedig az adott vizsga díját már megfizette, akkor visszatérítik neki. A visszatérítés menetére vonatkozó tájékoztatót az Oktatási Hivatal május 4-éig a honlapján közzéteszi.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19, maszk, érettségi
A tanulóknak 422 ezer, a tanároknak 147 ezer maszkot szállítanak ki. Fotó: illusztráció, Getty Images

Így védik a tanárokat

Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását. Tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre. Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét, tisztaságát, és az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban - összegezte az intézkedéseket az államtitkár. Mint mondta, a felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat - tette hozzá. A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését 24 órás pihentetéssel oldják meg.

33 éves a legfiatalabb magyar áldozat Megközelíti a 3 ezret az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg, köztük egy 33 éves férfi. Kattintson a részletekért.

A vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat hat nap alatt huszonhat teherautó szállítja ki 189 járási hivatalba, onnan veszik majd át a vizsgaszervező intézmények.

Ez a menetrend

A diákok a hagyományoknak megfelelően az első napon magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelvből tesznek írásbelit. A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten. Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldaniuk: az elsőre 90 percet kapnak a vizsgázók. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben. A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Egy 400-800 szavas műértelmező szöveget kell megírni, lehet választani egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése között.

A magyart kedden a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol nyelv, pénteken a német nyelv követi. A vizsgák mindkét szinten 9 órakor kezdődnek az első héten. A többi napon a délelőtti írásbeli vizsgák 8-kor, a délutániak 14 órakor indulnak. A vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint a sikeres érettségi vizsgát a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint teljesített, teljes értékű, sikeres érettségi vizsgának kell tekinteni. Az érettségi vizsgák május 21-én zárulnak.

Februárban is lehettek már koronavírusos betegek Magyarországon - a részletekért kattintson az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!