Koronavírus: már nem bízunk a szabad nyárban

Az a különleges helyzet állt elő Magyarországon, hogy a leginkább oltáspárti és egyben a legnagyobb arányban beoltott lakossági rétegek továbbra is jóval óvatosabbak, mint a bizonytalan vagy az oltást elutasító társadalmi szegmensek. Emellett a teljes nyitás várható időpontját egyre többen jósolják szeptemberre - állapította meg egy friss hazai kutatás.

A tavalyi nyarat idéző eredményeket mért az Ipsos a májusi kutatásában . A friss adatokból kitűnik, hogy a koronavírussal kapcsolatos számok javulásának és az emelkedő oltottsági szintnek köszönhetően a lakosság szabadabban érintkezik másokkal, és gyermekeit is bátrabban engedi közösségbe.

Már nem népszerű a maszk és a kézmosás

A maszkviselési arány fél év után most újra csökkenni kezdett az országban (jelenleg 87 százalék), a gyakran kezet mosók aránya pedig minden idők legalacsonyabb szintjére, 73 százalékra csökkent. Emellett a tömegközlekedés és a rendezvénypiac forgalma enyhe, míg a belföldi turizmus jelentősebb mértékű javulásra számíthat. A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat felváltó teljes nyitás várható időpontját azonban egyre többen jósolják szeptemberre, a szabad nyárban tehát már nem sokan bíznak.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Már nem sokan bíznak a szabad nyárban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A budapestiek még kivárnak

A rendezvények irányába a 30 év alattiak és a vidéki lakosok nyitottak a leginkább az elmúlt 30 napban. Az idősebbek és a fővárosiak, valamint a diplomások és a magas jövedelműek viszont nagyobb óvatosságot tanúsítanak. A szállásadóknak és a vendéglátósoknak optimizmusra adhat okot az, hogy a magyarok - kortól és nemtől függetlenül - bátrabban foglalnak szállást az ország határain belül, egyedül a budapesti lakosok mutatnak még bizonyos mértékű kivárást az új típusú koronavírus okozta helyzet miatt.

Jelentősen csökkent az oltásellenesek száma

COVID-oltás: fizet-e a biztosító, ha baj van? A válaszért kattintson ide!

Egyébként már a felnőttek 70 százaléka oltáspárti, és túlnyomó többségük regisztrált is a hivatalos weboldalon, ugyanakkor a regisztráltak körülbelül hatoda még mindig nem kapta meg a várt koronavírus -vakcinát. A magyarok 8 százaléka még nem döntött a védőoltás beadatását illetően, 22 százalék azonban egyértelműen elutasítja az oltást. Ki kell emelni azonban, hogy a korábban igen ellenkező 30 év alattiak között egy hónap alatt kiemelkedően nagyot (26 százalékot) nőtt az oltási kedv, így most 68 százalékon áll. A vakcinát ellenzők köre ezzel szemben a felére csökkent ebben a korosztályban - ők jelenleg 26 százalékos arányt képviselnek.

A legjobban átoltott korosztály továbbra is a 60 év felettieké, de a magasabb iskolai végzettségűek és a nagyvárosiak körében is átlag felettire becsülhető az immunizáltak aránya. Az Észak-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon viszont továbbra is magas (35 százalék feletti) a vakcinát elutasításók tábora, és ezzel összhangban a mért regisztrációs arány is elmarad az ország többi területétől.

Koronavírus: ijesztően sok kamasz akart öngyilkos lenni - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!