Koronavírus: már mindenhol intenzív ágyak vannak

Kihasználatlan műtőkben is ápolnak már lélegeztetésre szoruló COVID-19-betegeket, napi rutinná vált az osztályok költöztetése, hogy minél több helyet nyerjenek a fertőzötteknek.

Koronavírus-oltás: megnézhetjük, érvényes-e a regisztrációnk A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (Neak) internetes felületet nyitott, ahol bárki ellenőrizheti, milyen státuszban van a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos regisztrációja. Részletek!

"A kormány 3200 lélegeztetőgépes ágyról beszél, de ez erősen optimista összegzés - legalábbis erre utal egy, a Népszava birtokába került irat" - írta a lap, mely szerint a dokumentumból az derült ki, jelenleg az országban mintegy 2600 intenzív ágyon lehet beteget ellátni, és ha kell, lélegeztetni is. "Ebből csütörtök reggel már csak körülbelül 550 volt üres" - vonják le a következtetést, szembeállítva ezt a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által a csütörtöki kormányinfón elmondottakkal: még 1678 lélegeztetőgépes ágy szabad. A lap szerette volna megtudni az operatív törzstől, vajon miből adódik a kormány által nyilvántartott, 3145 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy és a dokumentumban foglalt 2600 közti különbség, de egyelőre nem kaptak választ.

Az új intenzív ágyak többségét a jelenleg kihasználatlan műtőkben és olyan helyiségekben állították fel, ahol az ágyak mellé odavezethető az oxigén is. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Az új intenzív ágyak többségét a jelenleg kihasználatlan műtőkben és olyan helyiségekben állították fel, ahol az ágyak mellé odavezethető az oxigén is. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

"Nyafogásnak helye nincs"

Beszéltek egy kórházi vezetővel is, amiből szintén inkább egy túlélő üzemmódban működő magyar egészségügy képe rajzolódik ki. Mint írják, az új intenzív ágyak többségét a jelenleg kihasználatlan műtőkben és olyan helyiségekben állították fel, ahol az ágyak mellé odavezethető az oxigén is. De, ahogy a kórházi vezető fogalmazott, háború van, senkit sem küldhetnek el, hogy már nincs ember vagy szabad ágy, ezért, ha kell továbbiakat fognak beállítani. Megjegyezte, az intézményben már úgyis napi rutinná vált az osztályok költöztetése, hogy minél több fertőző beteget tudjanak elhelyezni. Arra, hogy honnan vesz melléjük szakembereket, úgy fogalmazott: "Mindenki addig dolgozik, amíg van feladat, ellátandó beteg. Nyafogásnak nincs helye."

Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de komoly esély van arra, hogy Magyarországon a legtöbb - vagy akár minden - uniós országot megelőzően válik szabaddá az élet, és szabad nyarunk lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Ha kíváncsi a további részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!