Koronavírus: kiderül, hogy hat az agyra

Egy magyar kutatás térképezné fel, hogyan hat a betegség az agy öregedésére. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat munkatársai COVID-19-en már átesett emberek jelentkezését várja ehhez.

Habár a koronavírus okozta COVID-19 betegség elsősorban a légutakat támadja meg, a szervezet szinte minden részét károsíthatja. Korábbi kutatások már igazolták, hogy a vírus az agyat is károsíthatja, egy most induló, magyarországi kutatás ezt a folyamatot vizsgálná meg alaposabban. Ebben pedig most bárki segíthet, aki korábban átesett már a COVID-19-en - írja a Telex .

Korábbi fertőzöttek jelentkezését várják

Koronavírus: az agyat és az idegrendszert is károsítja Érdekes összefüggésekre jöttek rá kutatók koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát vizsgálva .

Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat (ELKH) Természettudományi Kutatóközpont és Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete olyan 18 és 75 év közöttiek jelentkezését várja, akik korábban már átestek a koronavírus-fertőzésen. A kutatás célja a felhívás szerint az élethosszon át változó agyi működés és az időskori szellemi hanyatlás vizsgálata, különös tekintettel a COVID-19 okozta idegrendszeri zavarokra és maradványtünetekre, valamint azok agyi öregedésre gyakorolt hatására.

A jelentkezőktől vért vesznek, MRI-vizsgálatot, ambuláns szakorvosi neurológiai vizsgálatot és alvási EEG-t végeznek el rajtuk, valamint kérdőíveket és teszteket kell majd kitölteniük. Aki részt venne a kutatásban, az [email protected] e-mail-címen jelentkezhet.

A pandémia terjedésével és az idő előrehaladtával egyre több információ derül ki az új koronavírus szervezetre, illetve a különböző szervekre gyakorolt hatásáról. Lássuk, mit lehet tudni ma a fertőzés és a máj egészsége közötti kapcsolatról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!