Koronavírus: így juthatott be az idősotthonokba

Az idősotthonok nagy kockázatot jelentenek a koronavírus-járvány szempontjából. A lakók ugyanis gyakran kerülnek kórházba, majd úgy térnek vissza az idősotthonba, hogy nem tudják, hogy megfertőződtek-e - mondta el Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Start című műsorában, a Pest úti idősotthonban történt koronavírus-fertőzésekre reagálva.

A főpolgármester szerint az otthonokba valószínűleg az egészségügyi rendszerből került be koronavírus , bár ezt nem tudja bizonyítani.

A gondozók 5 százaléka beteg

Minden óvintézkedést bevezettünk, minden védőfelszerelést saját forrásból beszereztünk és a legszigorúbb protokollokat látjuk el. Az idősek otthonában is hamarabb rendeltek el látogatási tilalmat, mint ahogy ezt a kormány bárkitől kérte volna - emelte ki a főpolgármester. Ennek ellenére az idősotthoni gondozók 5 százaléka mutatott pozitív eredményt a koronavírusteszten - ők most természetesen nem dolgoznak.

koronavírus, koronavírus Magyarország, koronavírus idősek, koronavírus idősek otthona, koronavírus kórház,
Lélegeztető gépen lévő beteget ápolnak a Dél-pesti Kórház intenzív osztályán. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ahol nem tesztelnek, ott nincsenek betegek sem” - hangsúlyozta Karácsony, majd hozzátette, sokkal nagyobb átláthatóság kellene. A főváros minden információt megoszt, de Budapesten rengeteg magán és egyházi fenntartású idősotthon is van. A cél, hogy ezekben is elvégezzék a szükséges teszteket a koronavírusos esetek kiszűrésére.

Kötelező hatósági ellenőrzések

Koronavírus: kórházba került egy budapesti idősotthon 4 lakója - olvassa el korábbi cikkünket!

Ahogy már korábban megírtuk , kötelező hatósági ellenőrzést rendelt el az idősotthonokra vonatkozóan Müller Cecília országos tisztifőorvos, mivel immár több intézményben is felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés. Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján a tisztifőorvos úgy fogalmazott, bár időben elrendelték a szükséges hatósági intézkedéseket - a felvételi zárlatot, valamint a kijárási és látogatási tilalmat -, mégis vannak hiányosságok.

A Pesti úti idősek otthonáról szólva a tisztifőorvos elmondta, a lakók felét már tesztelték az új koronavírusra, és a többieket, valamint az ott dolgozókat is folyamatosan szűrik az országos mentőszolgálat munkatársai.

Már decemberben elkaphatta a koronavírust egy magyar sportoló - olvassa el a részleteket társportálunkon, az nlc.hu -n!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.