Koronavírus: így csökkenthető az esetszám

A koronavírus-járvány kezelésében 2020 nyarán és őszén elkövetett hibák elkerülésének fontosságára hívták fel a figyelmet kutatók, akik szerint csak összehangolt stratégiával és intézkedésekkel csökkenthető az esetszám.

Amennyiben megszűnnek a korlátozó intézkedések, nem emelkedik az oltottak aránya és nem alakul ki Európa-szerte egységes protokoll, úgy egy erőteljesebb őszi hullámra lehet számítani - figyelmeztetett a The Lancet című orvostudományi folyóirat Regional Health Europe című kiadványában megjelent írást jegyző 34 vezető szakember (köztük a Harvard Egyetem és a Bécsi Orvostudományi Egyetem kutatói). Az elemzés 2021 nyarát, őszét és a 2021-2022-es telet, valamint a következő 3-5 év perspektíváját vizsgálta az oltásokkal szerezhető immunitásról és a vírus mutációiról szóló becslések alapján. Az is fontos kérdés, hogy az európai lakosság vajon mennyire lesz hajlandó a korlátozó intézkedések betartására.

Ha bekövetkezik a negyedik hullám, újabb korlátozásokra - például iskolabezárásra - lehet szükség. A kép illusztráció. Forrás: Getty Images
Ha bekövetkezik a negyedik hullám, újabb korlátozásokra - például iskolabezárásra - lehet szükség. A kép illusztráció. Forrás: Getty Images

További intézkedések kellenek

"Csak oltásokkal, a sokszor irreálisnak minősített nyájimmunitás elérése nélkül nem tudunk megszabadulni a járványtól. Minden valószínűség szerint további intézkedésekre van szükség a vírus korlátozására: megfelelő kommunikációra, tesztelésre , utánkövetésre, izolálásra" - mondta Peter Klimek, a Bécsi Orvostudományi Egyetem és a Complexity Science Hub Vienna (CSH) munkatársa.

Mit kell tudni a harmadik oltásról? Minden fontos információ egy helyen - kattintson ide !

Klimek hangsúlyozta: nem abból indulnak ki, hogy minden télen lezárásokra lesz szükség. A járvány azonban további kihívások elé fog állítani minket, abban ugyanis a kutatásban részt vevő szakemberek egyetértettek, hogy a vírust már nem lehet eltüntetni. Ahhoz a lehető legalacsonyabb esetszámokra és Európa-szerte "egyértelmű, bizonyítékokon alapuló stratégiára, összehangolt erőfeszítésekre és intézkedésekre volna szükség" - véli a kutató.

Korlátozások nélkül nem megy?

A tudósok vizsgálatai középpontjában az oltás áll. Az oltási kötelezettség azonban továbbra is vitatott, hiszen az átoltottság különböző tényezők komplex összjátékától függ - írták a jelentésben. A tudósok szerint a várhatóan ismét szükségessé váló korlátozások esetében azt kell mérlegelni, hogy hogyan lehet az oltottakat és a nem oltottakat külön kezelni.

A vakcinák "valószínűleg csökkentik a fertőzőképességet is, ha valaki úgy fertőződik meg, hogy be van oltva. A vakcina mérsékli a súlyos tünetek megjelenését és mintegy 70-95 százalékkal csökkenti a kórházi kezelés szükségességét". Egyelőre kérdéses azonban, mennyire tartós az oltással vagy átvészelt betegséggel megszerzett immunitás az új variánsok tekintetében - tették hozzá a kutatók.

Így változhat meg ismét az életünk ősztől - a részletekért ide kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.