Koronavírus: ezen is múlik a nyitás itthon

Napokon belül elindul Magyarország legfrissebb nemzeti konzutációja, amely az újranyitás kérdéseit tárgyalja. Most kiderült, melyek lesznek a legfőbb témakörök.

Az újraindításról szóló, napokon belül induló nemzeti konzultáció kérdéseit Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ismertette közösségi oldalán. Mint mondta, az egyik legfőbb kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket lépésről lépésre vagy a járvány végén egy lépésben kell-e feloldani. Egy kérdés pedig biztosan érinti majd az este 8 óra utáni kijárási tilalmat is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Napokon belül elindul a konzutáció, amely az újranyitás kérdéseit tárgyalja. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A védettségi igazolvány is szóba kerül

Arról is kérdezik majd az embereket, hogy akinek van védettségi igazolványa, az kapjon-e felmentést egyes intézkedések alól. Fontos kérdés lesz továbbá, hogy egyetértünk-e azzal, hogy a koronavírus -helyzet rendeződéséig csak azok a külföldiek léphessenek be Magyarország területére, akiket beoltottak vagy akiknek védettségi igazolványa van.

Fókuszban az éttermek és a szállodák

Koronavírus: több városban is romlik a helyzet - kattintson!

Ezeken felül több kérdés is lesz az éttermek, a szállodák és sportlétesítmények újranyitásáról. Az államtitkár kiemelte, hogy ennek a lehetősége az új típusú koronavírussal összefüggő járványügyi helyzettől függ majd, szeretnék azonban tudni, mennyien támogatják az újranyitást a biztonsági szabályok betartása mellett. "Olyan ügyek ezek, amelyekről sokat beszélünk, sokat vitatkozunk, azért, mert a mindennapjainkat érintik. Ha egyetértési pontok jönnek létre, akkor az erősítheti a járvány elleni összefogást. Minden vélemény számít, ezért biztatunk mindenki arra, hogy vegyen rész a konzultációban" - fogalmazott Dömötör Csaba.

Egyébként korábban a kormányzati tájékoztató oldalon egy hamis konzultációs oldalra hívták fel a figyelmet . Ezzel kapcsolatban, csalás és személyes adattal való visszaélés miatt a hétfői napon büntető feljelentést tett a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az oldal azóta elérhetetlenné vált. Magyarország Kormánya a hét második felében indítja el online konzultációját az újraindításról.

Koronavírus: egy 6 éves is elkapta a brit mutánst itthon. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?