Koronavírus: ennyivel veszélyesebb a brit mutáns

Az új típusú koronavírus úgynevezett brit variánsa által megfertőzöttek esetében magasabb a kórházba kerülés kockázata - derült ki egy dán kutatásból.

A dán Szérum Intézet 2155 olyan pácienst vizsgált, akik az új típusú koronavírus brit mutációjával, vagyis a B.1.1.7 kódnevű változattal fertőződtek meg. A kutatás eredménye hasonló lett egy februárban Nagy-Britanniában közzétett tanulmányéhoz.

Jóval nagyobb a kockázat

Milyen tünetek jelezhetik az új variánst? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

A dán kutatók azt látták, hogy a betegek közülük 128-an kerültek kórházba. Ez az arány 64 százalékkal magasabb, mint a többi variánsé - közölték. A B.1.1.7-es változat egyébként a múlt héten vált dominánssá Dániában. Az új fertőzöttek közel kétharmada ettől a koronavírus -mutációtól fertőződött meg, míg az év elején még 5 százalék alatti volt ez az arány.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
A brit mutáns elkapása után nagyobb eséllyel kerülünk kórházba. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mit kell tudni az új mutációról?

Az új vírusvariánssal kapcsolatban Müller Cecília országos tisztifőorvos korábban úgy fogalmazott , hogy a brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége is nagyobb, mint az eredeti új típusú koronavírusnak. Ugyanis míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, addig a brit mutánssal fertőzöttek négy másik személyt is meg tudnak fertőzni.

Egy hazai víruskutató, Rusvai Miklós pedig arról tájékoztatott , hogy a brit mutáció könnyebben kapcsolódik az emberi sejtekhez, és nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében. Ebből következik, hogy ürülni is több kórokozó fog, ezért fertőzőbb ez a variáns.

Koronavírus: mutatjuk, meddig marad itthon a szigor - kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.