Koronavírus: egy focimeccs okozhatta a krízist

Utólag úgy tűnik, súlyos következményekkel járt egy februári nemzetközi kupamérkőzés, amit az olasz Atalanta és a spanyol Valencia labdarúgócsapata vívott egymással Milánóban. Egy megkérdezett tüdőgyógyász szerint a meccs felért egy biológiai bombával.

Kedden eldőlt, hogy elhalasztják az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát. Részletek itt.

Február 19-én közel 46 ezer néző előtt csapott össze a két klub a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján a milánói San Siro stadionban. Bár az Atalanta bergámói együttes, saját stadionja azonban az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásai szerint nem alkalmas ilyen szintű találkozó megrendezésére, ezért kellett a meccset a világhírű AC Milan és Internazionale közös, Bergamótól 60 kilométerre fekvő otthonában lebonyolítani. A házigazdák végül fölényes, 4-1-es győzelmet arattak spanyol riválisuk felett, megalapozva ezzel későbbi továbbjutásukat. A több mint 40 ezer hazai drukker mellett 2500 valenciai szurkoló is a helyszínen szorított kedvencei sikeréért.

Atalanta, Valencia, Bajnokok Ligája, BL, koronavírus, COVID-19
A holland Hans Hateboer gólöröme a Valencia elleni BL-nyolcaddöntőben. Fotó: Getty Images

Az azóta eltelt bő egy hónap alatt nagyot változott világ, és nemcsak a labdarúgásban, hanem az élet minden területén. Olaszországban csütörtök délelőttig mintegy 74 ezer koronavírusos megbetegedést ( COVID-19 ) diagnosztizáltak, 7500 beteg pedig az életét vesztette. Bergamo a járvány által az egyik leginkább sújtott régió része. Több ezer lakosnál mutatták ki eddig a vírust, a halottak száma pedig meghaladja az ezret a városban. Egyes elméletek szerint a súlyos helyzet kialakulásában kulcsszerepet töltött be a februári, a BL-ben először szereplő Atalanta szempontjából történelmi mérkőzés is.

"Ez egy biológiai bomba"

"Biztos vagyok abban, hogy amikor 40 ezer ember ölelgeti és csókolgatja egymást (négyszer is, hiszen négy gólt lőtt a csapatuk), illetve egyébként is csupán centiméterekre állnak egymástól, az egyértelműen felgyorsítja a fertőzés terjedését" - fogalmazott dr. Luca Lorini, a bergamói XXIII. János pápa kórház intenzív osztályának vezetője. "Jelenleg háborúban állunk. Amint eljön a béke ideje, biztosíthatok mindenkit, hogy meg fogjuk vizsgálni, hogy a meccsre ellátogatott 40 ezer emberből hányan lettek fertőzöttek. Egyelőre azonban akadnak más, nagyobb prioritást igénylő feladataink is" - tette hozzá.

Az első koronavírusos eseteket alig egy héttel az említett futballmérkőzés után jelentették Bergamo megyében. Nagyjából ezzel egyidejűleg egy spanyol újságírónál is kimutatták a fertőzést, aki szintén a helyszínen tekintette meg az összecsapást. Nem sokkal később többen is megbetegedtek, akikkel a zsurnaliszta kontaktusba került, ahogy a Valencia szurkolói közül is többen elkapták a vírust. Hovatovább mostanáig a klub játékosainak mintegy harmadánál igazolták a SARS-CoV-2 jelenlétét. "Számos teóriát hallottam, de most hadd mondjam el a sajátomat: február 19-én 40 ezer bergamói szurkoló ment el a San Siróba az Atalanta - Valencia meccsre. Buszokkal, autókkal, vonatokkal. Sajnos ez egy biológiai bomba" - foglalt állást dr. Fabiano di Marco, a bergamói kórház tüdőgyógyász főorvosa.

A "nulladik meccs"

Múlt hétvégén maga Silvio Brusaferro, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője is úgy fogalmazott a televízióban sugárzott nyilvános tájékoztatójában, hogy a mérkőzés az egyik lehetséges forrása a Bergamóban kialakult krízisnek. A város polgármestere, Giorgio Gori a sajtónak nyilatkozva ezen a héten hangsúlyozta, akkor, február közepén még nem ismerték a körülményeket. "Ha igaz, amit mondanak, hogy a vírus már januárban is cirkulált Európában, úgy nagyon valószínű, hogy a 40 ezer bergamói szurkoló egymásnak adta át azt a San Siróban állva. Ahogy ugyanez megtörténhetett a többi drukker esetében is, akik otthonukban és kocsmákban összegyűlve nézték végig a találkozót" - szögezte le a városvezető.

Az Atalanta az odavágó után a - március 10-én zárt kapuk mögött rendezett - visszavágót is megnyerte 4-3-ra, így végül 8-4-es összesítéssel búcsúztatta a Valenciát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, újoncként komoly bravúrt végrehajtva. Azóta a sorozatot leállította az UEFA az Európában tomboló járvány elleni védekezés jegyében. Nem tudni tehát, hogy az olasz együttes mikor játszhat a negyeddöntőben - ami újfent a klub eddigi történetének legnagyobb meccse lenne. Addig is azonban, amíg ez bekövetkezik, mind Bergamo, mind Valencia kénytelen szembenézni a februári összecsapás előre nem látott hatásaival. Annak a 90 percnek a hatásaival, amelyet ma már csak a "nulladik meccs" néven emlegetnek.

Forrás: time.com

"Mi rengeteget mentünk a gyerekekkel ezerfelé, legtöbbször a játszótérre, de most inkább vállalom, hogy megőrjítenek a négy fal között, de nem megyünk ki, maximum az erkélyre napozni. Értük teszem." Kinek a kedvéért maradjunk otthon? Olvassa el az nlc.hu vonatkozó cikkét ide kattintva .

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30, +40 °C
Minimum: +16, +24 °C

Megnövekszik a felhőzet, de napos időszakok is lesznek. Egy hidegfront mentén délutántól nyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Keleten még marad a hőség. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódk a délnyugati szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 40 fok között alakul. Pénteken eleinte a hőség jelenti az igénybevételt, majd egy érkező hidegfront miatt fokozódik a terhelés. Erős fejfájás, migrén jelentkezhet, romolhat a keringési rendszer betegségeivel küzdők és a szívbetegek állapota. A kinti programok során az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: